Belföld

Mártélyon is telt ház előtt a Máriás film

24.hu
24.hu

2014. 02. 22. 08:25

1 nap múlva lett volna 92 éves Máriás Ferenc. Az életútját bemutató filmet ezen az estén mutatták be a településen.

A Faluházban tartott bemutatón nagy volt az érdeklődés, sokan voltak kíváncsiak a mindszenti erdész-lovász életét elmesélő dokumentumfilmre, sokan már pedig nem első alkalommal látták a filmet.

A mártélyi bemutató után, a nagy érdeklődésre való tekintettel a film haza látogat Mindszentre, majd márciusban a szombathelyi Savaria Filmszemlén kerül újra vászonra.

A film Los Angeles-i és New York-i bemutatását is szervezzük az ott élő magyar közösségeknek. A tervek szerint, a magyar filmtörténelemben egyedülálló módon, internetes kapcsolaton keresztül, egy közönségtalálkozóval egybekötve kerül majd levetítésre. Bízunk abban, hogy ez a kezdeményezés egy sorozat első állomása lesz, hiszen az Amerikában élő magyarság nagy érdeklődéssel várja a hazai filmeket, azok azonban alig jutnak el hozzájuk – mondta el a Vásárhely24-nek Varga Árpád Zsolt, a film rendező-producere.

fotók: Baranyai Antal

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.