Belföld

Gyurcsány szerint verhető Orbán

Gyurcsány Ferenc szerint a választás nem lesz sem szabad, sem fair. Mint mondta: Németh Szilárd csütörtöki rezsicsökkentéssel kapcsolatos sajtótájékoztatója egy silány propagandafilm volt, a politikus kihasználta egy magyar állampolgár szegénységét, de lesz ez még rosszabb is, „írunk mi még cserkészdalokat a nagy vezetőnek, megköszönjük neki, hogy meleg tejet is lehet inni reggel”.

A DK elnöke az Orbán Viktor vagyonosodásával kapcsolatban indított vizsgálatról azt mondta: nincsenek illúzióik, ennél nagyobb disznóságból is kikaparták már Orbán Viktort a sajátjai. A politika tele van tisztázatlan eredetű pénzekkel, most kirobbant egy ilyen ügy, éppen ezért kellene megbeszélni a leghazugabb és legkorruptabb politikus, Orbán Viktor vagyoni helyzetét is.

A Simon-ügyről azt mondta: biztos benne, hogy az MSZP-nek nincs köze ehhez a pénzhez. Hozzátette: ez egy csúnya történet, ami sokat árt az Összefogásnak, de nem szabad hagyni, hogy csak erről szóljon minden a közbeszédben.

Azzal kapcsolatban, hogy a szocdemeket beveszik-e az összefogásba, a DK elnöke azt mondta: napirenden van a kérdés. Ugyanakkor kijelentette: a szocdemekkel jó lenne megállapodni, de nem túl egyszerű, mert nem szabad többet ígérni, mint amennyit az új kormány ki tud majd fizetni. Gyurcsány Ferenc arról is beszélt, hogy március 15-én lehet egy nagy közös rendezvénye az összefogás pártjainak. Ha az utolsó három hétben teljes erővel megyünk előre, ha jók vagyunk, az elég lehet a győzelemre – fogalmazott.

Az ellenzéki párt elnöke a Simon-ügy kirobbanása után vádolta a kormányfőt, hogy politikai pályafutása jelentős részében olyan jövedelmekhez jutott hozzá, amelyek túlmutatnak a vagyonnyilatkozatában megjelenő hivatalos jövedelmeken, és amelyek nélkül nem igazolható a vagyongyarapodása. Szerinte a kormányfő számadással tartozik, miből futotta 24 év alatt több mint háromszázmilliós magánvagyonra. Hozzátette: „És akkor még nem említem” azokat a vagyonelemeket, amelyek „minden feltételezés szerint” nem saját nevén, hanem környezetében, felcsúti ismerősök, Simicska Lajoshoz köthető személyek tulajdonában vannak, de „okkal feltételezzük”, hogy a tulajdonjogot Orbán Viktor javára gyakorolják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik