Belföld

Gyurcsány: lopás, ami ma földügyben megy

Gyurcsány Ferenc az Összefogás választási fórumán – ahol közös jelöltjüket, Varju Lászlót ajánlotta a választók figyelmébe -, basáskodással vádolta a jelenlegi kormányt, amely “saját hatalma érdekében (…) hierarchiát teremt, elnyomja a gyengéket, és meg is alázza” őket.

“Ahol ilyen galád, cudar az állam, a kormány, megfélemlíti a polgárait, megérett rá, hogy önök kellő szenvedéllyel, de hazafias meggyőződéssel elzavarják, ahova való: ellenzékbe” – mondta a DK elnöke a helyi művelődési központot megtöltő mintegy 300 fős hallgatóságának tetszésnyilvánítása mellett.

„Orbán vigye a csudába a hit- és erkölcstankönyveket”

Gyurcsány Ferenc szenvedélyes beszédében lopásnak nevezte azt, “ami ma földügyben történik”. Kifejtette: mindent megtesznek azért, hogy azokat a földbérleti szerződéseket, amelyeket még nem írtak alá, ne is írhassák alá.

“A kormánynak nem az a dolga, hogy földet adjon a haveroknak” – fűzte hozzá. A választásokkal összefüggésben a DK elnöke kijelentette: győzelmük esetén “április 7-től hirtelen nem lesz jobb az élet, de szabadabb lesz a levegő”.

A kormánynak az a dolga, hogy növelje az ország tekintélyét, hozzon befektetőket és barátokat az országnak.

Ugyanakkor “a mindenkori miniszterelnök az utolsó, akit megkérdezünk, hogyan neveljük a gyerekeinket” – tette hozzá, és azt üzente Orbán Viktornak, “vigye a csudába a hit- és erkölcstantankönyveket”.

Többet lopnak, mint korábban

A Fidesz szlogenjét idézve kifejtette: Magyarország abban valóban jobban teljesít, hogy “többet lopnak az ország urai, mint korábban, s abban is, ki tudja jobban elhazudni az ország történelmét”. De ha azt kérdezzük, nagyobbak-e az átlagos jövedelmek Magyarországon, mint 2010-ben voltak, akkor nem teljesít jobban – jegyezte meg a volt miniszterelnök.
Gyurcsány Ferenc azt kérte hallgatóságától: tanuljanak meg újra büszkének lenni, mert ők állnak a jó oldalon.

Rezsihazugság

A baloldaliak az elmúlt 200 év haladó gondolkodóinak, Széchenyinek, Batthyánynak, Jászinak, Bibónak, Márainak az örökösei, és tudják, hogy “Magyarországon a nyugati az uralkodó széljárás”. “A magyar miniszterelnök ezt nem érti, ő a keleti szélre vár” – tette hozzá Gyurcsány Ferenc.

A DK elnöke Berettyóújfaluban is megismételte, hogy “Magyarország miniszterelnöke szélhámos”, a rezsicsökkentésnek nevezett ” rezsihazugság” pedig nem tartható.

Gyurcsány Ferenc kérte hallgatóit, támogassák a választókerületben az Összefogás közös jelöltjét, a DK politikusát, Varju Lászlót. “Ha sokan elmennek szavazni, azt hiszem, nyerünk” – zárta nagy tapssal fogadott beszédét Gyurcsány Ferenc Berettyóújfaluban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik