Belföld

Foglald el a nagyszínpadot!

Sebestyén Lilla

2014. 02. 21. 11:38

Tavaly a The Talking Horse játszhatott a nagyszínpadon. Idén vajon kinek sikerül az ujja köré csavarnia a FEZENRE VELED zsűrijét?

Van egy zenekarod, és úgy érzed, eljött az idő, hogy egy nagy fesztiválon is bemutatkozzatok? – ezt a kérdést tették fel tavaly is, és most a Fezen szervezői.

A FEZENRE VELED tehetségkutató tavaly is nagy sikert aratott. A 2013-as fesztiválra végül egy klubos élő forduló után hét zenekar jutott el, a legtöbb szavazatot elért The Talking Horse egyenesen a nagyszínpadon, a Moonspell és a Tankcsapda között léphetett fel.

A tavalyi rock-metál túlsúly után, idén színesebb lesz a verseny. Csak egy műfaji megkötés van: zömében élő, hangszerekkel előállított zene legyen, amit előad a banda.

A szervezők elárulták: A tavalyihoz hasonló, de egy kicsit továbbfejlesztett szisztémával döntünk ezúttal a győztesekről.Első körben a jelentkezéseket várjuk, a Facebook oldalunkon elérhető űrlapon keresztül, március 31-én éjfélig. Ezt követően a NO WAVE és a FEZEN szervezői végighallgatnak minden jelentkezőt, és kiválasztják azt az 50 zenekart, akikben meglátják (hallják) a jövő nagyszínpados előadóit. Majd közülük kiemelik a legjobb tízet, akiket egyenes ágon az élő válogatóba juttatnak. A maradék 40 zenekar sorsát pedig a közönségre bízzák: azaz egy szavazós alkalmazás segítségével a hallgatóság választhatja ki, hogy a már bent lévő tíz mellé, melyik tíz zenekar csatlakozzon az élő válogatón.


Mert idén is lesz FEZENRE VELED – Élő válogató, a FEZEN klubban. Ezúttal két napos lesz az esemény, Május 23-24-én mutatkozik be a tíz-tíz zenekar a és az élő, színpadi teljesítményével próbálja meggyőzni a közönséget arról, hogy neki kell ott lennie a 2014-es fesztiválon. A fellépő zenekaroknak idén is megtérítjük az útiköltségét, mind a klubos fellépésen, mind később, az esetleges fesztiválszereplés esetén. Mindkét napon 5-5 zenekar juthat be a FEZEN fesztiválra, és a 10 továbbjutó közül a legtöbb szavazatot elért csapat egyenesen a nagyszínpadra kap meghívót.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.