Belföld

Rubovszkyt meggyőzte Szijjártó

Az Országgyűlés mentelmi bizottságának kereszténydemokrata elnöke megnézte az államtitkár banki igazolásait.

Az Országgyűlés mentelmi bizottságának kereszténydemokrata elnökét meggyőzték a Szijjártó Péter fideszes képviselő által küldött banki igazolások, és ezek megtekintését a testület hétfői ülésén lehetővé teszi a bizottság tagjainak.

Ezt Rubovszky György mondta csütörtökön az MTI kérdésére azzal kapcsolatban, hogy a parlament mentelmi bizottságának összehívását követeli az MSZP, a DK és az Együtt-PM Szijjártó Péter fideszes képviselő, államtitkár vagyongyarapodása ügyében.

A testület elnöke emlékeztetett, hogy álláspontjáról hétfőn levélben már tájékoztatta a bizottság tagjait, akiknek öt nap áll rendelkezésére, hogy észrevételt tegyenek. A bizottsághoz hivatalosan eddig semmilyen jelzés nem érkezett – közölte Rubovszky György, aki megerősítette: őt meggyőzte a Szijjártó Péter által hozzá eljuttatott két banki igazolás tartalma.

Ezek megtekintését a hétfői ülésen biztosítja a testület tagjainak, akiktől ezt követően megkérdezi majd, tudomásul veszik-e.

Hova rohan az Összefogás?

Az elnöknek akkor kell elrendelnie a vagyonnyilatkozati eljárást, ha a bizottság többsége úgy nyilatkozik: nem tartja kielégítőnek és meggyőzőnek a dokumentumokat.

Rubovszky György azt mondta: az eljárás kellős közepén vannak, nem tudja “hová rohan az Összefogás. Úgy fogalmazott: érti ő a módszert, hogy mivel nem tudja a baloldal kimosni magát a kellemetlen helyzetből, a legegyszerűbb az lenne, ha a maga mellé tudná rántani a Fideszt. Ez az ügy nem alkalmas erre – fogalmazta meg magánvéleményét a testület elnöke.

Szijjártó Péter esetében a K-monitor közhasznú egyesület kezdeményezett vagyonnyilatkozati eljárást, noha korábban a baloldali összefogás két politikusa ígérte ezt, mondván, Szijjártó Péter nem tud elszámolni tavalyi 16 millió forintos vagyongyarapodásával. Szijjártó Péter akkor tudatta, hogy vagyongyarapodásának két forrása van: a fizetéséből megtakarított összegek és befektetéseinek hozamai.

Budai Bernadett (MSZP), Gréczy Zsolt (DK) és Szilágyi Péter (Együtt-PM) az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta, őket nem győzte meg Szijjártó érvelése. A képviselő vagyonnyilatkozatában bruttó 14 749 200 forint jövedelemről adott számot, ez egy gyermek nevelése mellett 9 927 132 forint éves nettó jövedelmet jelent, vagyona viszont 16 millió forinttal nőtt – írták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik