Belföld

Orbán a választás után tárgyal a zsidó szervezetekkel

A kampány hangzavarára hivatkozva Orbán Viktor levelében azt javasolja, hogy a párbeszédet “a mindannyiunk számára megújulást hozó húsvéti ünnepek után” folytassák.

“Február 15-én, a választási kampány hivatalosan is elkezdődött. Belátom, hogy a mostani pillanat aligha alkalmas arra, hogy együttérzéssel és higgadtan mondhassuk el véleményünket egymásnak” – fogalmaz Orbán Viktor kormányfő abban a válaszlevélben, amelyet a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) vezetőségének küldött.

A miniszterelnök írásában hangsúlyozza, “kormányaim, az előző és a mostani is, zéró toleranciát hirdetnek az antiszemitizmussal szemben, nyitottsággal, együttérzéssel fordul az áldozatok, az emlékezni akarók és az emberi méltóság hívei felé”.

Bojkottot tervez a Mazsihisz

Korábban a Mazsihisz bejelentette, hogy nem vesz részt a holokauszt emlékév kormányzati programjain. Mint írták, a Mazsihisz akkor tud részt venni a Holokauszt 2014 kormányprogram folyamatában és abban az esetben fogja felhasználni a civil pályázati alaptól elnyert támogatásokat, ha a magyar kormány a holokauszt emlékezetével és feldolgozásával kapcsolatos gyakorlatán jelen határozatuk figyelembevételével változtat.

A Mazsihisz 76 igen és 2 nem szavazattal, 3 tartózkodás mellett elfogadott közgyűlési határozatában megállapítja, “a Magyar Holokauszt Emlékév kapcsán kialakult vitában a kormány oldaláról nem történt érdemi előrelépés, az elmúlt években negatív irányba fordult emlékezetpolitikai gyakorlat nem változott”. Úgy vélték, a megismert tervek nem veszik figyelembe a holokauszt borzalmaitól szenvedettek érveit és érzékenységét.

Az emlékmű az elsődleges ok

A közgyűlés kérte Magyarország miniszterelnökét, állítsa le a Szabadság térre tervezett német megszállási emlékmű felállítását, mert szerintük annak szimbolikája jelentős mértékben hozzájárul a nemzeti felelősség elhárításához, a szobor körül kialakult konfliktus pedig károkat okoz Magyarország nemzetközi megítélésének.

A közgyűlés arra is kérte a kormányfőt, állítsa le a józsefvárosi Sorsok Háza-projektet, mert annak történelemfelfogása a mai napig ismeretlen a Mazsihisz szakemberei számára, a projekt vezetője pedig érdemben nem működik együtt a Mazsihisszel.

Emellett közéleti-szakmai megnyilvánulásai miatt a Mazsihisz alkalmatlannak tartja a Veritas kutatóintézet élére kinevezett Szakály Sándort a létesítmény vezetésére, ezért kérték felmentését. “A Mazsihisz politikai pártoktól független határozatát országunk, Magyarország jövője melletti elkötelezettséggel fogalmazta meg” – tartalmazza a közlemény.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik