Belföld

„A Fidesz képes nemcsak legyőzni, hanem meggyőzni ellenfeleit”

Benke Ágnes
Benke Ágnes

szerkesztő. 2014. 02. 20. 22:10

Ha a kormány megkapja a választóktól a bizalmat a megkezdett munka folytatására, minden esély, lehetőség, eszköz adott ahhoz, hogy az ország a stabil és biztonságos fejlődés korszakába lépjen – jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár csütörtökön Makón.

Nagy lehetőség és felelősség a Fidesz számára, ha elnyeri a választók bizalmát – mondta a politikus a Hagymaházban szervezett Polgári szalon elnevezésű rendezvényen mintegy négyszáz ember előtt. A több mint kétórás esten részt vett Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök, Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke és Giró-Szász András kormányszóvivő is.

A Fidesz sikeres választási szereplése esetén a jelentős átalakításokat hozó most záruló kormányzati ciklus után az alapokat már nem érintő, a megteremtett kereteket tartalommal feltöltő időszak következhet – közölte az államtitkár.

Lázár János szerint fenntarthatatlan, hogy az ország az alacsony bérekből kovácsolt versenyelőnyt. Magyarország versenyképességét – az elmúlt két évtizeddel ellentétben – nem az olcsó munkaerőre kell alapozni, hanem a képzett szakemberekre, az olcsó energiára és a jó infrastruktúrára – hangsúlyozta a politikus.

Pokorni Zoltán fontos eredménynek tartja, hogy vannak olyan területek – mint például a határon túli magyarok ügye –, amelyekben hosszú évek alatt sikerült elérni, hogy a baloldal változtasson korábbi álláspontján. A politikus kifejtette, törekedni kell az olyan pontok megtalálására, ahol a Fidesz képes „nemcsak legyőzni, hanem meggyőzni ellenfeleit”.

Lázár János ehhez hozzáfűzte, a történelmi egyházak társadalmi szerepvállalásának elismerése ilyen terület lehet.

A Makó térségét érintő fejlesztésekről a Miniszterelnökséget vezető államtitkár közölte, a kormány döntött arról, hogy az M43-as autópályán a román féllel közösen határátkelőhely épül, amennyiben a sztráda elkészültéig a szomszédos ország nem csatlakozik a Schengeni-övezethez. A tervek szerint az élő állatot és a veszélyes anyagot szállító járművek pedig a régi átkelőt használhatnák, amelyet egy új, Nagylakot elkerülő úton közelíthetnek meg.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.