Belföld

Tömegnyomor lehet a szavazóhelyiségekben

Soha ennyi jelölő szervezet nem próbálkozott a választásokon. De mivel jár ez április 6-án?

Eljátszottunk a számokkal. Hódmezővásárhelyen, illetve a csongrádi 4-es választókörben 24-en (jelölő szervezet vagy egyéni jelölt) kértek ajánlóíveket. Aki március 3-ig leadja az 500 érvényes aláírást, indulhat az április 6-ai választáson, sőt, megfigyelőt delegálhat akár a körzet összes szavazókörébe.

Nem kizárt, hogy egyes szavazókörökben az összes jelölt – jelenleg 24 – küld megfigyelőt, plusz még ott lesz a hivatalból kirendelt szavazóbizottság, illetve a kisebb-nagyobb számban megjelenő szavazók.

A legtöbb helyen iskolákban tartják a szavazást, ezek 20-25 gyermeknek kényelmesek, 30, vagy több felnőtt jelenléte ott már sok lehet.

A körzet egyik legkisebb – az alig 350 lakosú – településén, Kövegyen, ezt azt jelenti, a lakók 10 százaléka egész nap a szavazókörben ülne – ha mindenki onnan delegálna ellenőrt is.

Március 3 – szerencsehétfő

A helyi választási irodáknak lesz még egy nagy és érdekes feladatuk. Március 3-án az ívek leadása, ellenőrzése után, akár a késő esti órákban minden körzetben ki kell sorsolniuk a jelöltek sorrendjét a szavazólapokon, ugyanis ettől az évtől már nem abc sorrendben kerülnek fel az országgyűlési képviselőjelöltek a lapokra. Ezt vélhetően mindenhol igen kreatívan fogják megoldani.

Ha a boltok felső polcaira helyezett jobban fogyó termékekre gondolunk, az is világos, azok lesznek a szerencsések akik a lista tetejére kerülnek.

50 ezret lehet bukni egy íven

A jelöltállítás egyébiránt veszélyeket is rejt. A jelöltajánló ívekre tanácsos nagyon vigyázni, mivel egy elvesztése a minimálbér felének megfelelő büntetést von maga után.

Egy ajánlóív 8 rubrikát tartalmaz, így az 500 aláíráshoz – rátartással – 63-70 ívet kell elvinni. Ha ezt valaki mind elveszíti 3-3,5 millió forintnak mondhat búcsút, ráadásul a jelölőszervezet nevét az OEVB is közzéteszi.

Jó biznisz a választás

A jelölő szervezetek erőteljes aktivitására azzal is magyarázható, jó üzlet is lehet a jelöltállítás. Az a párt, amely mind a 106 országos körzetben jelöltet tud állítani, 600 milliós támogatásban részesül. Ebből, amennyiben a választáson a jelölt 2 százalék alatt teljesít 1 milliót kell visszafizetni a többit megtarthatják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik