Titokban vonult börtönbe Kolompár Orbán

Akár már idén októberben szabadulhat az Országos Cigány Önkormányzat egykori vezetője.

Ígéretével ellentétben mégsem zeneszóra és táncolva ment börtönbe Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) korábbi vezetője – értesült a Magyar Nemzet.

A lap úgy tudja, Kolompár még tavaly júniusban kapott behívót a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet kecskeméti börtönébe. A Magyar Nemzet értesülése szerint jó magaviselete esetén Kolompár akár már idén októberben szabadulhat, ám ha nem kap kedvezményt, akkor csak jövő áprilisban.

Az OCÖ volt elnökét tavaly márciusban jogerősen egy év tíz hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Kecskeméti Törvényszék kétrendbeli jogosulatlan gazdasági előny megszerzése és az Európai Közösség pénzügyi érdekeinek megsértése miatt.

Kolompár mindent megpróbált

Martin Luther Kinggel, Mahatma Gandhival és Nelson Mandelával emlegette magát együtt Kolompár, legalábbis az ellene folyó eljárást politikai színezetűnek tüntette fel, amelynek célja a roma összefogás ellehetetlenítése: „Sok mártírja van az emberi jogi harcnak, lehet, hogy mi is erre a sorsra jutunk.”

(Lehet, hogy ismerősnek tűnik az érvelés: vészhelyzet van, támadnak minket erős, ellenérdekelt külső hatalmak, ezért most erre kell koncentrálni, meg kell védeni a rezsicsö…)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.