Belföld

Időben kiértek a mentők a kistarcsai balesethez

A szemtanú szerint 45, a mentőszolgálat szerint 14 perc alatt ért a mentőegység a kistarcsai gázoláshoz.

Késve, csak a baleset után 45 perccel érkezett a mentő – terjed a Facebookon egy bejegyzés, melynek írója szemtanúja volt egy vasárnap esti, Kistarcsán történt gázolásnak. A leírás szerint az eszméleténél lévő sérülthez előbb a rendőrség érkezett meg, majd egy olyan mentő állt meg, amelyikben már volt egy beteg és csak az első hívás – amit több másik is követett – után háromnegyed órával érkezett csak meg a valódi segítség.

A Hír24-nek az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál elmondta, hogy lapunk érdeklődése után vizsgálatot folytattak, „mely kiterjedt nemcsak a dokumentumok ellenőrzésére, hanem a számítógépes adatok és hangfelvételek részletes elemzésére is”.

A vizsgálat megállapította, hogy a Kistarcsán február 16-án este történt gázoláshoz az első segélyhívást 20 óra 43 perckor kapták, a riasztott mentőegység pedig 20 óra 57 perckor a helyszínre érkezett. Vagyis 14 perc alatt ott volt a mentő a Pest megyei településen.

Az is kiderült, hogy egy beteggel kórházba tartó esetkocsi még a riasztott mentőegység kiérkezése előtt, 20 óra 55 perckor megállt a baleset helyszínén, a személyzet pedig megkezdte a sérült ellátását – közölte a mentőszolgálat szóvivője, aki szerint „sajnálatos, hogy a hamis vád a közösségi oldalak természetéből adódóan számos olyan emberhez eljuthatott, akik a leírtakat tényként elfogadva a mentőkről negatív véleményt alkothattak”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik