Belföld

Lehetne építeni a hagyományokra

Teltház előtt tartottak könyvbemutatót megjelenése után egy évvel Berta János Hugo Hartung nyomában című könyvéről Orosházán.

A Hódmezővásárhelykutasipuszta alcímet is viselő útleíró-dokumentum regény iránt változatlan az érdeklődés. Ez derült ki Orosházán, ahova Csizmadia Sándor hívta meg a könyv íróját. A Just Zsigmond Könyvtár zsúfolásig megtelt erre pedig még nem volt példa Orosházán.

Berta János Hugo Hartung Piroska regénye alapján érkezett Németországból az Alföldre, Székkutasra, Vásárhelyre, Orosházára és számos más településre. Úti élményeit könyvbe foglalta majd egy éve megjelentette. A bemutatóra most is sok székkutasi látogatott el. Azon előadást tartott a település volt református lelkésze, Tóth Imre is, aki az eredeti regény kultuszának legnagyobb ismerője.

Az íróval a Kossuth Rádió és a Városi Televízió is riportot készített, a könyvből pedig az utolsó példányok is elfogytak, volt olyan, aki német ismerősének vásárolt, pedig a könyv egyelőre még csak magyarul kapható.

A bemutató után kötetlen beszélgetésen elhangzott, Berta könyve is bizonyítja, a Piroska hagyomány még mindig és egyre életképesebb, nagy iránta az érdeklődés. A térség, Vásárhely, Székkutas, és Orosháza egyik kitörési pontja lehet, hiszen mind a mai napig népszerű a németajkú országokban.

Bár az utóbbi években több kezdeményezés is indult a régi Piroska-lakodalmas és a kultusz egyéb elemeinek újra élesztésére, még nagyon sok a tennivaló. Itt Székkutas lenne a legszerencsésebb helyzetben, hiszen ott a szélmalom, a Csiky-ház és az állomás épülete, melyek emblematikus helyszínei a regénynek, azokban Hugo Hartung is megfordult, nem is beszélve arról hogy a település egykori csárdájában Rózsa Sándor is gyakorta múlatta az időt, sőt megszállt Sissy is.

Fotók: Just Zsigmond Könyvtár

Ajánlott videó

Olvasói sztorik