Belföld

Nem közmunka, közérdek a Fidesz-fórum támogatása

Az Index újságíróját egy szabálysértés miatt kötelezték közérdekű munkavégzésre. A szaktárca szerint ez nem közmunka. A portál szerint gyakorlatilag az.

Az újságíró a közterület-fenntartó telephelyén kezdett, ahol egy munkavezető két részre osztotta a csapatot. Ő abba került, amelynek az önkormányzati tulajdonban lévő rendezvénytermet kellett kipakolnia. Két munkavezető beszélgetett, két huszonéves lány kornyadozott, ő meg másodmagával másfél óra alatt kirámolta a helyiséget. Ezzel számára véget is ért az első nap.

Eljött a második. Akkor kiderült, hogy most a Fideszért kell dolgoznia. Megjelent ugyanis egy „Lido konferenciaközpont” feliratú kisbusz, amely bársonyhuzatú székeket vitt. Több százat. Akkor állt össze a kép, amikor egy fiatalember „rezsicsökkentés fórum – Fidesz” feliratú plakátokat cipelt be.

„Aztán az asztalokra aláírásgyűjtő ívek, fideszes plakátok kerültek, és egy nagy halom CÖF-ös füzet, amiben a Fideszhez nem köthető civilszervezet Bajnai és Gyurcsány bűneit veszi számba. A pártnak dolgozom közmunkásként, állt össze a kép.”

Amikor később közmunkásból megint újságíró lett, az Index riportere utánanézett, hogy a rezsifórumnak helyet adó terembe a berendezést a Belügyminisztérium által alapított cég adta át. Ingyen. A cikk megjelenése után a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményben tudatta, hogy az Index cikke összemosta a büntetésként alkalmazott közérdekű munkát, illetve a közfoglalkoztatási programot, pedig a közérdekű munkának semmi köze a közfoglalkoztatási programhoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik