Belföld

Elfogadták Bordány költségvetését

689 millió forintos főösszeggel fogadták el a költségvetést.

Bordány Nagyközség Önkormányzatának képviselő-testülete megtartotta az első képviselő-testületi ülését a Faluházban. Az ülésen részt vevők elsőként Tanács Gábor polgármester úrtól beszámolót hallgathattak meg a két képviselő-testületi ülés közti fontosabb eseményekről, polgármesteri döntésekről.

A testület tagjai módosították az önkormányzati vagyonról való rendelkezési jog gyakorlásainak szabályairól szóló rendeletet, továbbá hatályon kívül helyezték az építményadóról szóló önkormányzati rendeletet is. Az ülés fő témája, illetve kiemelt napirendi pontja volt a 2014. évi költségvetés tárgyalása, elfogadása.

A pénzügyi csoport az elmúlt időszakban azért dolgozott, hogy Bordányban február ötödikén egy olyan anyagot tudjon elfogadni a testület, amely az eddigiekhez hasonlóan stabil, következetes gazdálkodással fenntartható. 689 millió 352 ezer forintos bevételi és kiadási főösszeggel készült el az idei évi költségvetés, hiánnyal az idei évben sem tervezünk – mondta el Tanács Gábor, polgármester.

Foglalkoztak a képviselők a civil szervezetek, egyesületek tavalyi működésének értékelésével,döntöttek a 2014. évi helyi kezdeményezések támogatásáról is. Elfogadták a Bordányi Polgármesteri Hivatal 2013. évi munkájáról készült beszámolót is. Az ülésen még döntöttek óvodabővítési pályázatbenyújtásáról, amivel – pozitív döntés esetén – új csoport- és tornaszobával bővülhet az intézmény.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik