Belföld

150 ezer magyar dolgozik ingyen

A számháborút a Fidesz nyerte, állításuk szerint minden idők legnagyobb, százhétezer önkéntesből álló csapat segíti munkájukat. Az ellenzéki Összefogás kampányát 30-40 ezer aktivista támogatja – írja a Blikk. Az aktivisták ingyen, lelkesedésből szerzik az aláírásokat, egyedül az LMP vallotta be, hogy fizet azoknak, akik nemcsak az ajánlásokat gyűjtik, hanem kampányolnak is, „mivel az új rendszerben a közvetlen megszólítás az egyik leghatékonyabb kampányeszköz”.

Hétfő délig a szükséges aláírások csaknem kétharmada már összejött, így gyakorlatilag egy nap alatt meglehet az ötszáz – mondta Rogán Antal. Amelyik képviselő a leghamarabb összeszedi az ezer ajánlást, annak a stábjának Bajnai Gordon főz majd halászlét a választókerületében – mondta el a Blikknek Szigetvári Viktor, az Együtt kampányfőnöke, aki elmondta, hogy túlbiztosítás miatt minimum ezer aláírást összegyűjtenek jelöltenként.

Cselekvési lehetőség ez azok számára, akik ki akarják mutatni elkötelezettségüket, és találkozhatnak a politikusokkal is. Az aláírásgyűjtés pedig gyors pozitív visszajelzés a tevékenységükről, ami külön vonzó lehet – magyarázta az önkéntesek szempontjait Kiszelly Zoltán politológus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik