Belföld

Hétfőtől ázni fogunk

Sokfelé várható eső, ésaz északi szél is megélénkül majd helyenként. A legtöbb csapadék a nyugati határnál valószínű.

Hétfőn Északnyugat felől fokozatosan mindenütt megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és hétfőn többnyire borult, párás időre számíthatunk – áll az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében. Eleinte csak északnyugaton, éjszaka – délkelet kivételével – több helyen, hétfőn sokfelé várható eső. A legtöbb csapadék a nyugati határnál valószínű. Hétfőn az északi szél helyenként megélénkül majd. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 4 és 10 fok között várható.

Kedden többnyire erősen felhős, párás, helyenként tartósabban ködös idő várható, inkább csak északkeleten, délután pedig a déli országrészben lehet kevés napsütés. Néhol szitálás kialakulhat. Az Észak-Dunántúlon olykor megélénkül a délire, délkeletire forduló szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és 3 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 7 és 12 fok között, a tartósabban ködös tájakon 7 fok alatt alakul.

Szerdán napközben átmenetileg nagyobb területen elvékonyodik a felhőzet, ekkor csak néhol fordul eső gyenge csapadék, estétől azonban nyugaton és északon egyre több helyen várható eső, záporeső. A déli, délnyugati szél a Dunántúlon északira, északnyugatira fordul, és időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 17 fok között alakul, délen lesz az enyhébb idő.

Csütörtökön eleinte erősen felhős vagy borult lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor, majd északnyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet, és estére mindenütt megszűnik a csapadék. Az északnyugati, északi szél élénk, az Észak-Dunántúlon helyenként erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 9 és 14 fok között alakul, de az Északi-középhegység térségében ennél kissé hűvösebb is lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik