Belföld

Navracsics: Ez már egy másik Magyarország

Navracsics Tibor a rezsifórumon úgy fogalmazott: “kivezettük Magyarországot Európa szégyenpadjáról”, az ország nincs már túlzott deficiteljárás alatt.

Tartósan három százalék alatt van a költségvetési hiány, ami nem a statisztika szempontjából fontos, hanem azért, mert ha egy külföldi cég Közép-Európában beruházási helyet keres, akkor olyat fog választani, amelynek stabil a költségvetési politikája – mondta, hozzátéve: ma Magyarország költségvetési politika szempontjából Közép-Európa legstabilabb országa.

Mintegy ötszázan vettek részt a művelődési házban tartott rendezvényen, amelyen Navracsics Tibor a baloldali emberekhez is szólt, mondván, “teljes egészében tiszteletben tartja más világlátású emberek nézetét, a politikai életben is szükség van bal- és jobboldalra, sőt becsületes, a hazájáért dolgozó bal- és jobboldali nagyon jól tud együttműködni”.

A miniszterelnök-helyettes kifejtette: az elmúlt huszonöt évben, ha volt olyan csoport, amelyet többször is becsaptak, az a baloldaliaké, és “Gyurcsány Ferenc újra be fogja csapni a baloldali szavazókat”. Arra kért mindenkit, nézzék meg, hogy melyik kormány mit tett értük.

Emelték a minimálbért, a közfoglalkoztatási program keretében igyekeznek mindenkinek munkát adni, a devizahiteleseken az árfolyamgáttal, a végtörlesztéssel, az ócsai lakóparkkal is próbáltak segíteni – mondta. “És lehetne sorolni az élet minden területén azokat a kérdéseket, amelyeket világnézeti hovatartozásra való tekintet nélkül minden magyar állampolgár igénybe vehetett” – folytatta, példaként említve még a megemelt minimálbért, a nyugdíjemelést vagy a családi adókedvezményt.

Ez a kormány nemzeti politikát folytat, minden magyarnak akar segíteni, ezért kér mindenkitől támogatást, hogy tudják folytatni ezt a munkát – hangsúlyozta Navracsics Tibor.

Becsó Zsolt (Fidesz) országgyűlési képviselő, a rezsifórum házigazdája is azt nevezte a választás tétjének, hogy tudják-e folytatni a megkezdett munkát.

Ez azt a lehetőséget hordozza magában, hogy belátható időn belül Nógrád megye is a Budapestet magában foglaló fejlődési pólus részévé tud válni – mondta. Másik lehetőségként pedig azt vázolta, hogy “visszahozzák a szocialistákat, akik egyszer már tönkretették ezt az országot és Nógrád megyét”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik