Belföld

Választási biznisz? Zuschlag visszatért

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2014. 02. 13. 10:56

Korábban a témában:

A hetilap – átfésülve az ország törvényszékein a társadalmi szervezetek nyilvántartásait – arra jutott, hogy „létezik egy baráti kör, mely 2013 második felében három pártot is gründolt”. Az Új Dimenzió Pártot (ÚDP), az Új Magyarország Pártot (ÚMP) és a Mindenki Pártját „egyaránt a kőszegi Táncsics Péter ingatlanjaiban hozták létre vagy működtetik, a szervezetek alapszabályai is kísérteties hasonlóságot mutatnak”.

Táncsics a Magyar Snapszer Szövetség elnöke, a játék az élete. Kártyázik, focizik és már korábban is „pártoskodott”. A Heti Válasz emlékeztet arra, hogy ő volt az, aki Zuschlag Jánossal és másokkal 2002-2003-ban felduzzasztotta az MSZP, illetőleg a Fiatal Baloldal – Ifjú Szocialisták (Fibisz) Vas megyei szervezeteit.


A hatéves börtönbüntetése után szabaduló Zuschlag János
Fotó: MTI / Ujvári Sándor

Táncsics egyik fő támasza Kovács Szabolcs (elnök, ÚDP), akit korábban felfüggesztett börtönre ítéltek a kőszegi posztógyár botrányos lebontatása miatt, egy másik ügyben pedig öt évre eltiltották a cégvezetéstől. Őt nem tiltották el a közügyektől, ellentétben Zuschlag Jánossal, aki a Heti Válasz szerint a háttérből segíti az ÚMP csapatát.

Táncsics a hetilapnak azt mondta: már szétvált az ÚDP és az ÚMP útja, Kovács Szabolcs ugyan gyerekkori barátja – és bár ennek nincs a bírósági nyilvántartásban nyoma -, de már külön pályán fociznak. Magyarázata szerint azért kellett több pártot alapítaniuk, hogy ha az „ország egyik bírósága ellehetetleníti az indulásukat, legyen talonban egy másik erő, amit fel tudnak építeni. Aztán mindkét pártjukat benevezték a választásra – teszi hozzá az újság, amely pontosan levezeti, miért éri meg egyazon társaságnak több pártot is bejegyeztetni.

Az ÚDP és az ÚMP egyébként kifejezetten tiszta, támogatandó célokat hirdet. Az Új Dimenzió Párt kifejezetten a fiatalokat célozta meg. Az ÚDP Facebook-oldala szerint sajnálatos a mai fiatalok inaktivitása a politika iránt, ami azonban nem a fiatalok hibája! „Egy felmérés szerint a megkérdezettek 60%-a a lopás, csalás, korrupció, ellentét, feszültség, átverés szavakat hozta kapcsolatba a politikával! És igen, ez a valóság!…” Új elvekkel, új célokért, új lendülettel! Ezt már az ÚMP hirdeti, amely szerint másoknak „a politika pozíciókat, hatalmat, lehetőségeket jelent”, pedig a politika nem más, mint felelősség a jövő iránt.

Az Új Magyarország Párt – honlapján azt írja, hogy tagjai civil, az életüket eddig politikától mentesen élő személyek! Az ÚMP párt alapítói egyetemisták, sportolók, vendéglátásban, szolgáltatóiparban dolgozók, tűzoltók, postások, autószerelők, fodrászok, kétkezi munkások, akik elhatározták, hogy elmondják véleményüket a 2014. évi parlamenti választáson, ezzel párhuzamosan szorgalmasan és kitartóan dolgoznak egy Új Magyarországért! Más szemszögből, máshogyan látják Magyarország dolgait, hisz nem képzett, adóforintokból fizetett politikusok, hanem sokféle civilszervezet képviselői, tagjai, aktivistái.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.