Belföld

Simont nem gyanúsították meg

A Központi Nyomozó Főügyészség nem közöl információkat arról, hogy csütörtökön milyen “nyomozati cselekmény történt”, és értesüléseket sem kommentálnak. A nyomozás a büntetőeljárásnak nem nyilvános szakasza, és jelenleg bármilyen adat nyilvánosságra hozatala sértené a nyomozás sikerét – közölte a szóvivő, Nagy Andrea.

A Hír TV napközben úgy értesült, hogy a Simon Gábor volt szocialista politikus ügyében elindított büntetőeljárás miatt ügyészségi nyomozók jelentek meg az MSZP-székháznál, ahonnan a politikus vagyonnyilatkozatát vihették el. Simon Gábort a házánál is kereste a nyomozóügyészség, a Hír TV beszámolója szerint Simon három embert beengedett az épületbe.

Mesterházy Attila MSZP-elnök a Hír TV kérdésére megerősítette: valóban jártak ügyészségi nyomozók csütörtökön az MSZP székházában. A politikus azt mondta, a nyomozók elvitték Simon Gábor a párt számára külön leadott vagyonnyilatkozatát.

Az Országgyűlés mentelmi bizottsága március 31-éig készíti el jelentését a Simon-ügyről, és akár rendkívüli ülést is összehívhat – közölte a testület KDNP-s elnöke. Rubovszky György szerint a bizottsági vizsgálat és az igazságszolgáltatás által lefolytatott eljárás kiegészíti egymást. A bizottság Simon Gábor eltitkolt százmillióinak vizsgálatához kérheti, hogy az állami szervek bocsássák rendelkezésére a szükséges adatokat, dokumentumokat – tette hozzá, megjegyezve, hogy ezt a vagyonvizsgálati eljárásban nem kezdeményezhették, a képviselő pedig nem nyilatkozott az eltitkolt vagyonról, ezért nem tudtak mást megállapítani, minthogy szándékosan titkolta el a százmilliókat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik