Belföld

Orbán Viktor

Balogh Marcsi
Balogh Marcsi

2014. 02. 12. 16:35

Teljes nevén Orbán Viktor Mihály Székesfehérváron született 1963. május harmincegyedikén. Nős, négy lánya és egy fia van.

Fehérváron érettségizik. A gimnáziumban alapszervezeti KISZ-titkár, saját bevallása szerint „a szocialista rendszer naiv és elkötelezett híve”, ám a sorkatonai hónapok alaposan átszabják gondolkodását. Az ELTE-n 1983-tól tagja a Bibó István Szakkollégiumnak, ahol 1984-ben egyik alapítója a szakkollégium társadalomelméleti folyóiratának, a Századvégnek. 1987-ben jogi diplomát szerez, majd két éven át a mezőgazdasági minisztérium vezetőképző intézetében dolgozik szociológus gyakornokként. 1989 szeptemberétől Soros ösztöndíjjal az oxfordi Pembroke College-ben az angol liberális filozófia történetét tanulmányozza, ám a külhoni tudásbővítést az első szabad választások miatt félbeszakítja.

Alapító tagja és 1989-ig szóvivője az 1988. március harmincadikán megalakuló Fidesznek, ott ül az Ellenzéki Kerekasztalnál. 1989. június tizenhatodikán beszédet mond Nagy Imre újratemetésén, szabad választásokat és a szovjet hadsereg kivonulását követeli, ezzel országos ismertségre tesz szert. 1990. óta országgyűlési képviselő.

1992-ben a Liberális Internacionálé alelnökévé választják, pártja ebben az időben szorosan együttműködik az SZDSZ-szel. 1993-ra a jobboldal felé fordul, centralizálja a Fideszt, kiszorítja a Fodor Gábor vezette szárnyat. A belharcok és az úgynevezett székházbotrány miatt 1994-ben a Fidesz kis híján kiesik a Parlamentből.

1995-ben a pártnév követi a változó beltartalmat: Fidesz – Magyar Polgári Párt születik az 1994-es választási veresége során elporló MDF helyén. Az 1998-as választás után Orbán koalíciós kormányt alakít a jelentéktelen MDF-fel és a Torgyán József vezetette FKgP-vel. 2000 őszén a Liberális Internacionáléból az Európai Néppártba viszi át a Fideszt. A 2002-es országgyűlési választásokon neki áll a zászló, mégis vereséget szenved az MSZP–SZDSZ-duóval szemben. Ekkor életre hívja a polgári körök mozgalmát, ám az Országgyűlésben bő három éven át nem szólalt fel.

2006-ban ismét vereséget szenved a Fidesz, ám Orbán így is megőrzi vezető helyét a pártban, és 2010-ben kétharmados győzelemre vezeti a narancsosokat.

Labdarúgó, már tizenegy évesen a Felcsúti Egyetértés MGTSZ SE labdarúgója, gimnáziumi évei alatt a Székesfehérvári MÁV Előre játékosa. 1981-ben tagja volt az U18-as bajnokságban bronzérmet szerzett csapatnak. Sorkatonai szolgálata után a Medosz-Erdért SE, majd a BEAC csapatát erősíti. 1999 óta az FC Felcsút igazolt játékosa, de a 2005–2006-os szezon óta nem lépett pályára. Csatár, mezszáma ennek ellenére a 2-es. Ő a 2007 őszén alakult, programja origójába az utánpótlás-nevelés fellendítését állító Felcsút SE elnöke.

Húszévesen egy focistát alakított a Szegény Dzsoni és Árnika című filmben, de ott nem szólalt meg.

Orbán Viktor (Orbán Viktor)
Fotó: Kummer János

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.