Belföld

Apja mentheti meg az ötéves kislány életét

Belicza Bea
Belicza Bea

szocioriporter. 2014. 02. 12. 12:34

Egyik veséjét adja gyermekének a csólyospálosi férfi. Fél, de nem maga miatt.

Korábban a témában:

Nehéz időszakot él át a Bács-kiskun megyei Csólyospáloson élő háromgyermekes Mezei család. A legkisebb gyermek, az 5 éves Szandra súlyos beteg. A bájos kislányt látva úgy tűnik, mintha erre ő ügyet sem vetne. Felszabadultan játszik és arcáról el nem tűnik a mosoly egy pillanatra sem.

Pedig több betegséggel is meg kell küzdenie. Veleszületett fejlődési rendellenessége miatt lábait nem tudja használni, csak térden, négykézláb tud mozogni. A nagyobb baj bő két éve derült ki:

Hányással, hasmenéssel került kórházba, nem bírt pisilni és a hasi ultrahang megmutatta, hogy a két vese és a hólyag begyulladt – emlékszik vissza Mezei Zoltánné, az anyuka.

Két műtét előtt Szandra

A kislány sok-sok gyógyszert kénytelen szedni, nemcsak a veséjére, a vérnyomása is magas. Szandrát naponta ötször kell katéterezni, ezért édesanyjának még az óvodába is be kell hozzá menni ezt elvégezni. Dolgozni így ő már nem járhat.

A gyermeknek új vesére és előtte egy hólyagműtétre is szüksége van. Pécsen lesznek az operációk márciusban. Kicsi az esély, hogy megfelelő donort sikerül odáig szerezni, ezért egy biztos segítség lehet: az apuka. Egy percig nem gondolkodott, vállalja-e az operációt.

“Ideges lettem, de egyből azt mondtam, ha tudok, segítek. Én adom az egyik vesémet” – idézte fel a pillanatot Zoltán, amikor megtudta, ő lehet az élő donor.

Az apa nem tagadja, fél. De nem maga miatt. Amiatt izgul, hogy nem fogadja be Szandra szervezete az ő veséjét.

Költözniük kell

Arra is felkészült már, mi lesz a nagy műtét után. Azt mondták neki az orvosok, hogy fáradékonyabb lesz. Remélhetőleg ez nem okoz majd gondot a munkahelyén sem. A Tisza Volán gondnokaként egy ideig nem dolgozhat majd, de azt mondták, visszavárják, így emiatt legalább nem kell aggódnia.

Épp elég teher most nekik a gyermek miatti izgalom és a sok kiadás, ami vár rájuk. Az apa fizetéséből nemcsak az 5 fős családot kell eltartani és Szandra gyógyszereit fedezni, a műtét miatt több hónapra Pécsre kell költözniük, aminek a költségeit egyelőre nem tudják hogyan teremtik elő.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.