Belföld

Kifogott a szállítókon Orbán ajándék repülője

A szlovák exállamfőnek ajándékozott abdai IL-18-as bontásával egyelőre leálltak, mert nem tudják elvinni a törzsét.

Még egy ideig Győr közelében vesztegel az „Ilona névre” keresztelt repülőgép, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök adott ajándékba egy hónappal ezelőtt, nyolcvanadik születésnapjára Rudolf Schusternek, Szlovákia korábbi államfőjének. Úgy tűnik, a Malév színekben tündöklő gép maradni akar, mert eddig nem sikerült elvinni az öreg Il-18-ast – írta keddi számában a Kisalföld.

A gépet már elkezdték bontani; eddig a farokrészt, azaz a függőleges és a vízszintes vezérsíkokat vitték el katonai járműveken. A gép törzséhez érve szembesültek a szakértők azzal, hogy túl nagy a vasmadár, ezért speciális szállítóeszközökre lesz szükség, hogy elvigyék Kassára. A törzs feldarabolása is szóba került, ám ehhez a jelenlegi tulajdonos, a Légiközlekedéis Kulturális Központ nem járult hozzá. A költöztetés költségeit egyébként Szlovákia állja.

fotó: Takács Zsolt fotó: Takács Zs.

A kassai repülőmúzeumban még egy darabig biztosan várniuk kell a gépre, mivel a szlovák fél egyelőre keresi a céget, amely elvállalja a különleges rakomány leszállítását. A sikeres akció attól is függ, milyen lesz az elkövetkező hetek időjárása. A felázott talajon ugyanis nem lehet megfelelően rögzíteni, a több mint 30 tonnás repülő emelésére képes darut.

Az Il-18-as egy ideig még biztosan régi helyén, Abda határában, a 85-ös és az 1-es főút kereszteződésében vesztegel, ahol az elmúlt évtizedeket is töltötte.

Pápáról közúton szállították Győrbe

A repülőgép 1990-ben került az Abda határában lévő Elvis-parkba, méghozzá elég kalandos úton. A pápai repülőtérre még saját szárnyain érkezett, ezután darabokban vitték tovább. A főút forgalma, sőt még a vasúti közlekedés is akadozott, mire Ilona eljutott a végállomásra. Itt sokáig egy étterem falába építve vesztegelt, majd 2012-ben a helyszínre szórakozóhelyet terveztek, így a madarat át kellett költöztetni. Hatalmas daruval emelték a magasba; galériánkat a látványos és bizarr mozzanatról itt találja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik