Belföld

“Minden elkésett” – túl későn ébredt fel az ellenzék

Horváth Balázs
Horváth Balázs

hírszerkesztő. 2014. 02. 10. 08:54

A politológus arra számított, hogy az összefogás után lesz néhány százalékos emelkedés, ami a Medián felmérése szerint nem következett be. Szerinte stratégiailag el kellett volna már dönteni, hogy ha Mesterházy Attila a miniszterelnök-jelölt, akkor ő egy kampánygyűlésen azt mondja, hogy „itt állok, és tízezer ember előtt kinyilvánítom, vitára hívom Orbán Viktort, bárhol, bármikor, bármilyen fegyvernemben, mert én egy másik Magyarországot képzelek el, és a másik Magyarország így fog kinézni, ilyen kormánnyal, ilyen miniszterekkel az én elképzelésem szerint. Ehhez képest Orbán Viktor felsorolhatja a negatív listáját, de álljon ki!” – mondta Lengyel László a Népszabadságnak.

Az összefogás túl későn született

Minden demokratikus országban az a nyitó lépés, hogy a demokratikus ellenzék miniszterelnök-jelöltje kihívja vitára a miniszterelnököt. Ami azt is jelenti, hogy rendelkezik azzal az önbizalommal, képességgel, hogy igenis, egy vitában megméredzkedjen. „Most már meg kell tenni!” – sürgette a lépést a politológus.

A Pénzügykutató Zrt. elnöke sürgette az árnyékkormány felállítását, mondván ezt már be kellett volna jelenteni a kampánygyűlésen a tízezer ember előtt. Szerinte erre még mindig meglenne a lehetőség. Egyetértett a Népszabadság újságírójának megállapításával, amely szerint az összefogás túl későn született meg. „Minden elkésett, ebben igazuk van.”

Egymillió választó megnyerhető

A baloldal győzelmi esélyéről nem mondott határozott előrejelzést, azt viszont határozottan állította, hogy vissza lehet hozni Budapestet és a nagyvárosok jelentős részét. „A budapesti választó az elmúlt négy év csalódása miatt tér vissza a baloldalra, mert a Tarlós-kormányzás és a Fidesz-kormányzás még rosszabb, mint valaha. A pozitív alternatíva ezt a plusz egymillió választót érintené. És ez nem hazugság: ez a plusz egymillió választó tényleg ott van, még mindig megnyerhető.”

Szerinte a választók jelentős része, azok, akik korábban bizonytalanok voltak vagy talán Fidesz-szavazók is lehettek, a Dunántúl és az Alföld jelentős részében élnek, és csalódottak. Békét akarnak, nem arroganciát, nem úr-szolga viszonyt. „Azt gondolták, hogy ha Orbán Viktor nem is Kánaánt hoz, de működni fog az ország. De az ország nem működik, a városok szintjén sem.„

online polls

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Kommentek

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.