Belföld

Göncz Árpád 92 éves, egy alapítványt kapott

A volt államfő születésnapján kezdte meg munkáját a róla elnevezett alapítvány.

Göncz Árpád munkásságának tanulmányozására, az 1956-os forradalom emlékének, valamint a magyar demokratikus és szabadelvű hagyományok ápolásának elősegítésére alapítványt hoztak létre gyerekei. Gulyás András nagykövet, a volt államfő titkárságvezetője közölte: előadásokat, kiállításokat szerveznek, honlapot működtetnek és támogatják Göncz Árpád műveinek, illetve a róla szóló publikációknak a megjelentetését.

A Göncz Árpád Alapítvány kuratóriumába tagnak az alapítók ifjabb Bibó Istvánt, Gulyás Andrást és Rainer M. Jánost kérték fel. Miután az alapítványt a bírósági bejegyezte, hétfőtől elérhető a www.gonczarpad.hu honlap, amelyen számos dokumentum, kép, mozgó és hangzó anyag mutatja be Göncz Árpád életét, politikusi, írói, műfordítói tevékenységét.

A honlapon Göncz Árpádot a 20. századi magyar demokratikus mozgalmak kiemelkedő szereplőjeként jellemezték, életéről pedig egyebek mellett azt írták: “közvetlen személyisége, rendkívüli nyitottsága, megalkuvás nélküli, kikezdhetetlen erkölcsi tartása, feleségével, Göntér Zsuzsannával közös mély szociális érzékenysége állnak máig töretlen népszerűsége mögött”.

Göncz Árpádról két éve jelent meg magyar nyelvű életrajz, amelynek tavaly adták ki az angol változatát Londonban, New Yorkban. A Dae Soon Kim dél-koreai politológus által írt kötet bemutatóján, a most kurátornak felkért Rainer M. János azt mondta: a nyugati demokráciákat érdekli a magyar átalakulás, benne a végrehajtó és a köztársasági elnöki hatalom „tantörténete”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik