Belföld

Átírta vagyonnyilatkozatát Simon – szegényebb lett

Az MSZP volt elnökhelyettese egy új változatot nyújtott be az Országgyűlésnek. Ez hétfőn került fel a Ház honlapjára. A vitatott, bécsi számlán lévő, több mint kétszázmillió forintnyi összeg ebben sem szerepel.

Átrakosgatott milliók

A nagy értékű ingóságok fejezetben az értékpapírban elhelyezett megtakarítások és befektetések pont alatt korábban négy megtakarítást tüntetett fel a képviselő, a többi közt Fundamenta Lakáskasszában 500 ezer forintnyi megtakarítást, amelynek értékét új nyilatkozatában 1 366 466 forintra módosította.

Az Union Biztosítónál egy egymillió forint névértékű befektetést ismertetett korábban, ezt 6 millió 257 ezer 781-es visszavásárlási értékre módosította.

Az Allianznál egy félmillió forintos névértékű biztosítást jelzett január végén, ez az új dokumentumban 4180 eurós (1,3 millió forintos) értéken szerepel. Egy kötvényalapban a január végéig benyújtott vagyonnyilatkozatában 6 millió forintos összeget tüntetett fel, amelyet a most közöltben 8 millió 55 ezer 445 forintra változtatott.

Az új nyilatkozatában további három tétel szerepel ezen pont alatt: egy 580 ezer forintos életbiztosítás, egy befektetési alapban tartott 4 millió 28 ezer 123 forintos tétel, valamint 5 millió 147 ezer 550 forintnyi kincstárjegy.

A pénzintézeti számlakövetelései között korábban egy 5,5 milliós tételt forintban, míg egy 3,5 millió forintnyi devizás tételt közölt, az újban a forintkimutatás között egy 9 210 329 forint, míg a devizásban 1 395 044 forintnyi szerepel. A korábbiban feltüntetett egy ötmillió forintnyi egyéb pénzkövetelést is, ez az újban már nem található.

Tartozásait is másképp szerepelteti a képviselő: január végén egy 12 millió forintos, magánszeméllyel szemben fennálló tartozást tüntetett fel. Ez mostanra 20 millió forintra emelkedett, és hozzá egy 240 ezer forintos pénzintézeti tartozás is társult.

Simon Gábor emellett egy 97 négyzetméteres budapesti, XVIII. kerületi társasházi lakásnak is tulajdonosa, 2001 óta. Sopronban egy több mint 1200 négyzetméteres kertet is birtokol felerészt, Balatonszemesen van egy 55 négyzetméteres nyaralója és Budapesten, a XII. kerületben egy 128 négyzetméteres lakása, 2012 októbere óta. 2011 óta egy Hyundai autót is birtokol.

Nem volt hova beírnia

Simon Gábor nem jelent meg a mentelmi bizottság hétfő délelőtti ülésén. A politikus erről kevéssel a kezdés előtt levélben tájékoztatta Rubovszky György elnököt. A testület KDNP-s elnökétől úgy tudjuk, hogy Simon levelében azzal védekezett, hogy az előző vagyonnyilatkozata során “nem talált” olyan rubrikát, ahová beírhatta volna a kétszáznegyvenmilliós vagyont.

Rubovszky elmondta: az új dokumentum sem ad választ a kifogásolt kérdésekre, a bécsi számlán lévő összeg nem szerepel benne. A képviselő kedd estig még módosíthat vagyonnyilatkozatán – tette hozzá.

Az MSZP Simon Gábor vagyonnyilatkozatáról

Az MSZP fontosnak tartja, hogy kivizsgálják a Simon Gábor vagyonnyilatkozatával kapcsolatosan felmerült vádakat, kiderüljön a teljes igazság. Simon Gábor korábban közleményben jelentette be, hogy megválik minden közéleti tisztségétől, pártfunkciójától, így ő immár magánemberként áll vizsgálatok elé, saját magának kell felelősséget vállalni vagyonnyilatkozának módosításáért is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik