Belföld

Jövő héten meglesz Orbán Viktor válasza

Nem vesz részt a holokauszt-emlékév kormányzati programjain a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, a Mazsihisz. És egyelőre nem fogják felhasználni a Civil Pályázati Alaptól elnyert támogatásokat sem. A szervezet azt akarja: a magyar kormány változtasson a holokauszt emlékezetével és feldolgozásával kapcsolatos gyakorlatán.

Szerintük az utóbbi időben a kormány emlékezetpolitikai gyakorlata negatív irányba fordult. Vagyis hiába tiltakoztak a Szabadság téri német megszállási emlékmű felállítása ellen, hiába jelezték, hogy nem ismerik a Sorsok Háza projekt történelemfelfogását, és hogy a projekt vezetője nem működik együtt a Mazsihisszel, és hiába deklarálták, hogy szerintük Szakály Sándor nem alkalmas a Veritas Történetkutató Intézet vezetésére, a kormány nem változtatott.

A pályázati pénzekről azt mondta a Mazsihisz elnöke, hogy attól, hogy nem kérik a támogatást, nem marad el semmi, mert a különböző zsidó közösségek pótolni fogják a hiányzó pénzt. Közben még a határozathozatal előtt, több zsidó szervezet, illetve közösség már úgy döntött, visszautasítja a már elnyert támogatást. Erre a célra egyébként a Mazsihiszhez tartozó szervezetek körülbelül százötven millió forintot kaptak, illetve kapnának. A Mazsihisz most Orbán Viktor válaszát várja, ami Lázár János szerint a jövő héten meglesz.

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik