Belföld

Készül a Jobbik térségi programja

Munkahelyteremtést, közbiztonságot és elszámoltatást ígér a jobboldali radikális párt helyi jelöltje.

Kapcsolódó cikkek

Ismerjük a helyi emberek problémáit, hétköznapi gondjait, és tudjuk rájuk a megoldást – olvasható a Böjthe Sándor a Jobbik Csongrád megyei sajtófőnökének portálunkhoz eljuttatott közleményében.

Mint írta, előkészületi szakaszban van Kiss Attila, a párt országgyűlési képviselőjelöltjének programja.

A Rácz Sándor terv középpontjában a munkahelyteremtés és a fiatalok helyben tartása áll, ez az a két sarkalatos pont, amely biztos alapot adhat Hódmezővásárhely és a térség hosszú távú, fenntartható fejlődéséhez – írta a szóvivő.

A helyi mezőgazdaság, illetve az arra épülő feldolgozó ipar élénkítése mellett a párt célja „a Fidesz helyi elnyomásának a felszámolása.”

Akinek elege van az elmúlt 24 év politikai garnitúrájából, azok szavazzanak április 6-án a Jobbikra – idézte fel a képviselőjelölt országos viszonylatban tett kijelentését Böjthe Sándor.

Rácz Sándor

Rácz Sándor az 1956-os események egyik vezéralakja volt. A vásárhelyi születésű politikus, a forradalom leverése után a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnökeként 48 órás munkássztrájkot hirdetett Nagy Imre szabadonbocsátásáért. 1958-ban letartóztatták. Az általános amnesztia évében engedték szabadon. A Kádár-korszakban és a rendszerváltást követő években is aktív szereplője maradt a politikai életnek. 2003-ban a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnökévé választották. Tavaly áprilisban 81 éves korában hunyt el. Március 17-én, a Jobbik emléktáblát avat a tiszteletére Vásárhelyen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik