Belföld

Gyerekkatonákat képeznek Magyarországon

gyerek katona (gyerek katona)
gyerek katona (gyerek katona)

Katonai tábor működik a fővárostól alig néhány kilométerre, ahol tizenéves gyerekek kóstolnak bele a háborúba, ha akarnak, ha nem.

Egy spanyol fotós, Oriol Segon Torra egy hetet töltött együtt a tíz és tizenöt év közötti fiúkkal Mogyoródon, a körülmények pedig olyanok voltak, mintha háborúba készülnének – írja a CNN. Volt, aki érdeklődést mutatott a katonai lét iránt, azért jelentkezett, míg másokat a szülők küldtek el, a gyerek akarata ellenére. A fotós megjegyzi, igen magas azoknak a „táborozóknak” a száma, akiknek a szülei erős nacionalista kötődéssel rendelkeznek, ezért küldték el gyereküket.

A résztvevőket a magyar honvédség aktív tagjai képzik ki, az egyenruha és a gépfegyver is ugyanaz, mint amit a „nagyok”, a valódi katonák használnak. A különbség csupán annyi, hogy nem éles lőszerrel, hanem vaktölténnyel gyakorlatoznak.

Az egyhetes kiképzés során a gyerekek sátorokban laknak, ötkor kötelező ébresztő, közelharc, ismerkedés a fegyverekkel és a háborús szimuláció is a program része. De az sem ritka, hogy alvás nélkül töltik az éjszakát, kötelező virrasztással.

Mint az igazi háborúban

A fotós elmondta, azután döntött úgy, hogy felkeresi a tábort, hogy látta Fabrice Dimier fotósorozatát Putyin gyerekkatonáiról. Ő is be akart mutatni egy ilyen tábort, a saját szemszögéből. „Az motivált, hogy megpróbáljam megérteni a megérthetetlent, itt vannak ezek a gyerekek, gyanútlan ideérkeznek, de az egy hét alatt sokaknak megváltozik a személyisége” – mesélte Segon Torra.

„Az egyik képen látható, mennyire meg van ijedve egyikük a lövészárokban. Azt hiszem azért, mert egy pillanatra azt hitte, tényleg háborúban van” – mesél tapasztalatairól a fotós, majd hozzáteszi, véleménye szerint a tizenéveseknek még nem való ez a tábor, ők még túl fiatalok ehhez.

Végül hozzáteszi, az egy hét alatt ugyanúgy élt, mint az összes többi táborozó, egy sátorban élt a gyerekekkel, ugyanazt ette, mint ők, a szabályok rá is vonatkoztak, de „ez még nekem sem volt könnyű” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik