Együtt italoztak, mielőtt megverték

Előzetest kért az ügyészség a két vásárhelyi rablónak.

Korábban megírtuk, egy 19 és egy 20 éves fiatal karácsony előtt pár nappal összevert és kifosztott egy 23 éves férfit Vásárhelyen. Cigivel kínálták, majd felszólították, hogy fizesse ki. A fiatalember nem akart pénzt adni a kapott bagóért, ezért összeverték, majd kirabolták. Nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szerzett.

A vásárhelyi ügyészség ma délelőtt indítványozta a Szegedi Járásbíróságon, hogy rendeljék el a két fiatal előzetes letartóztatását. A vádhatóság sajtóközleménye szerint a verés előtt a társaság hármasban italozott a Kőfalnál. A rablók már a poharazgatás elején eldöntötték, ha erőszakkal is, de elszedik az új társuk tárcáját.

Az ügyészség a bűnismétlés veszélye miatt kérte a kényszerintézkedés elrendelését a nyomozási bírótól, figyelemmel arra, hogy mindkettőjükkel szemben folyik más eljárás, illetve már korábban is álltak, hasonló bűncselekmény miatt bíróság előtt.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.