Belföld

Lássuk, mire megy el a város pénze

A polgármester benyújtott a 2014-es költségvetési tervezetet

Cser-Palkovics András polgármester benyújtotta a 2014-es költségvetés tervezete, amelyet jövő pénteken bírálnak el.

Lássuk mik a tervek a város pénzével:

A jelenlegi tartalék 5.5 milliárd forint, melyből 3.9 milliárd forint a költségvetés végrehajtása esetén is rendelkezésre áll majd – a polgármester elmondta ezt az összeget kizárólag fejlesztésekre fordítja az önkormányzat.

Az adósságkonszolidációval kapcsolatban elhangzott, hogy 2013 és 2022 közötti adósságszolgálat helyett a forrásokat fejlesztésekre tudja felhasználni Fehérvár. „Folytatni szeretnénk a Saára Gyula-programot, elindítottuk az Ybl Miklós Intézményfelújítási Programot, lesz kerete a vállalkozások támogatásának mintegy hatvan millió forinttal és az egészségügyi támogatásokat, illetve a közbiztonság fejlesztését is támogatja a költségvetés, de tartalék területek vásárlása is a célok között szerepel.”

A költségvetés főösszege egyébként 28.4 milliárd forint, melyből várhatóan mintegy 15 milliárdnyi saját bevétele lesz a városnak.

Egészségügyre mintegy félmilliárd forintot, szociális területre 2.2 milliárd forintot fordítanak, melyből az intézményrendszer fenntartását és kistérségi feladatok is finanszíroznak. Kultúrára 2.5 milliárd forint, sporttámogatásra pedig nem egészen egymilliárdot fordít az önkormányzat. A fejlesztésekkel összefüggésben pedig a társadalmi felelősségvállalás erősítése is a tervek között szerepel. Sporttal kapcsolatban elhangzott, hogy a Bregyó költségvetése az atlétikai centrum fenntartása miatt növekszik és a szeptemberben a sátor is visszakerül a strandmedence fölé.

A kiemelt projektek, mint a Koronás Park, a Szociális Városrehabilitáció Szárazréten és Mártírok útja felújítása, a jégkorong “C” pálya megépítése, az általános iskolai tornatermi fejlújítás, az Árpád-ház program elindítása, illetve az ivóvíz és csapadékvíz infrastruktúrájának korszerűsítése is az idei tervek között szerepel. A közbiztonság növelése érdekében pedig elindult egy olyan program, ami a közterület-felügyeletet és a térfigyelő kamerarendszert is fejleszti.

Bóka Viktor jegyző elmondta, hogy a Polgármesteri Hivatal tekintetében nagyon fontos lesz a Városház tér 2-es számú épületének tetőfelújítása, mert a tartószerkezet nagyon rossz állapotban van, továbbá a Városháza homlokzatfelújításának kérdése is eldől idén, csakúgy, mint az ablakcsere.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik