Belföld

Az osztrákok mártották be Simon Gábort

Az ügyészség kezdeményezte a szocialista képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. Többi közt adócsalással gyanúsítják.

A legfőbb ügyész adócsalás és magánokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt kezdeményezte Simon Gábor szocialista országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését szerdán az Országgyűlés elnökénél – jelentette be Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség sajtószóvivője Budapesten tartott rendkívüli sajtótájékoztatóján.

Az osztrákok szóltak

Fazekas Géza elmondta: a mentelmi jog felfüggesztését a legfőbb ügyész a Központi Nyomozó Főügyészég által tavaly november óta folytatott nyomozás eredményeként indítványozta. A nyomozás elrendelésének alapja az osztrák pénzpiaci felügyelet által a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Pénzmosás Elleni Információs Irodájának küldött értesítése volt. Ezt követően hivatalból indult nyomozás még nem konkrét személy ellen – közölte.

Fazekas Géza elmondta: szerdára gyűlt össze annyi információ, hogy az addigi gyanú megalapozottá vált. Ez az előfeltétele annak, hogy új szakaszba lépjen az ügyészségi nyomozás, hiszen országgyűlési képviselővel szemben – az ő személyét közvetlenül érintően – a nyomozást csak mentelmi joga felfüggesztését követően lehet végezni – tette hozzá.

Pénzmosás gyanús ügyletet tapasztaltak

Fazekas Géza közölte: az ügy lényege, hogy Simon Gábor egy ausztriai pénzintézetnél nyitott értékpapírszámlára 2008 januárjában 575 ezer eurót, majd 2009 áprilisában további 169 ezer amerikai dollárt helyezett el készpénzben. A számlán tavaly októberben az akkori árfolyamon 228 millió forint volt.

Az osztrák felügyelet derített fényt a nagy összegű készpénz elhelyezésére, és a nemzetközi szerződések alapján – pénzmosás gyanús ügyletet tapasztalva – tette meg a jelzést a magyar félnek.

Az ügyészség rendelkezésére álló adatok szerint ez az összeg nem származhatott Simon Gábor bevallott és adózott jövedelméből. Simon Gábornak a befizetések után több mint 50 millió forint jövedelemadó bevallási és befizetési kötelezettsége keletkezett, amelynek nem tett eleget – mondta. Simon Gábor az elmúlt évekre vonatkozó adónyilatkozataiban egyetlen esetben sem szerepeltette a külföldi betétszámlán elhelyezett megtakarításait – közölte Fazekas Géza.

Ez azt is jelenti, hogy a nyilatkozatai valótlanul igazolták azt, hogy maradéktalanul eleget tett a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségének – közölte Fazekas Géza, aki a nyomozás érdekeire tekintettel több részletet nem árult el.

Ugyanakkor “az ügy másik vetületeként” beszélt arról, hogy a főváros XVIII. kerületi önkormányzatának 2008-as kötvénykibocsátásával kapcsolatban – Lévai István alpolgármester feljelentése nyomán – az ügyészség 2012 februárjában hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el. A nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság folytatta, és 2013 szeptemberében bűncselekmény hiányában megszüntette azt. Fazekas Géza közölte: a fővárosi főügyész szerdán elrendelte az ügy felülvizsgálatát.

Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnökének tájékoztatása szerint Kövér László, a parlament elnöke az Országgyűlés mentelmi bizottságának továbbítja a legfőbb ügyész megkeresést a szocialista országgyűlési képviselő ügyében. A politikus mentelmi jogának felfüggesztésére a testület tesz majd javaslatot. Rubovszky György, az Országgyűlés mentelmi bizottságának KDNP-s elnöke kedden azt közölte, hogy a bizottság jövő kedden ül össze.

Több embert sejtenek az ügy mögött

Több ellenzéki és kormánypárti politikus felvetette az MSZP érintettségét a párt elnökhelyettesével kapcsolatos ügyben. A Jobbik bűnszervezetben részvétel, hivatali vesztegetés, illetve különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen – jelentette be Novák Előd, a párt alelnöke.

Álláspontjuk szerint ennek az összegnek a megszerzése egyedül nem volt lehetséges, hanem egy bűnszervezet fenntartására volt szükség, emellett a Jobbiknak erős a gyanúja, hogy a pénz a nemzeti vagyonból származhat. A párt felszólította Simon Gábort, hogy hozza nyilvánosságra: milyen pénzeket kezel, és azokat milyen célra használja az MSZP, a pártot pedig arra szólította fel a Jobbik, hogy nevezzék meg, “kik voltak ennek a bűnszövetkezetnek a részesei”.

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője szerint, ha igazak a hírek Simon Gábor ausztriai bankszámlájáról, nehezen képzelhető el, hogy arról senki más nem tudott a szocialista pártban, és a politikus magányos elkövető volt.
Karácsony Gergely, az Együtt-PM kampányfőnöke azt mondta: önmagában az, hogy Simon Gábor vagyonbevallásában nem szerepelt az összeg, kellő indok arra, hogy a politikus ne legyen képviselőjelölt – jelentette ki, hozzátéve: az ügy további tisztázását is az MSZP-től várják, mint ahogy arról is a szocialisták dönthetnek, hogy ki induljon helyette a XVIII. kerületben.

Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke debreceni sajtótájékoztatóján elmondta, választ vár Mesterházy Attila szocialista pártelnöktől arra, hogy az MSZP vezetése tudott-e a párt második emberének az osztrák bankban tartott százmillióiról. A Fidesz azt is szeretné megtudni, hogy Simon Gábor gyűjtött-e adományt, támogatási pénzt az MSZP-nek, ha igen, azt felhasználták-e valamilyen célra, illetve, hogy a párt vezetésének van-e tudomása mások által “parkoltatott százmilliókról”.

Veres Gábor, az MSZP szóvivője budapesti sajtótájékoztatóján azt közölte, hogy egyelőre a szocialista párt sem tudja, mi a helyzet a Simon Gábort ért vádakkal. Elmondása szerint Mesterházy Attila pártelnök csütörtökön ér haza washingtoni látogatásáról, ezután az MSZP illetékes testületei meghallgatják Simon Gábort, és a tanácskozás vége után adnak tájékoztatást.

A szóvivő cáfolta, hogy a pártban válságtanácskozás lett volna kedden az ügy miatt. A párt elnökhelyettesének választási listás helyével összefüggésben a szóvivő azt mondta, ha Simon Gábor csütörtökön személyesen megerősíti, hogy párttisztségeiről lemond, akkor az MSZP országos listájának módosítását a párt országos választási bizottsága és az országos elnökség hajthatja végre.

Csütörtökre ígért választ

A Magyar Nemzet kedden forrásmegjelölés nélkül azt írta: a politikus 2009. április 10-én 575 ezer eurót és 163 ezer dollárt helyezett el Ausztriában nyitott értékpapírszámláira, 2013. október 16-án betétszámlájának egyenlege 770 ezer eurót tett ki, több mint 240 millió forintot.

A napilap szerint korábbi bevallásai alapján sem mutatható ki, hogy honnan származik a pénz, és a képviselő jelenlegi vagyonbevallásában sem szerepelteti azt. A szocialista képviselő a banknak úgy nyilatkozott, hogy a vagyon többek között egy cég és egy budapesti ingatlan eladásából származott – írta a Magyar Nemzet.

Az MSZP vezetésének kezdeményezésére Simon Gábor elnökhelyettes felfüggesztette párttagságát és valamennyi, a pártban betöltött tisztségét. A politikus csütörtökre ígért válaszokat ausztriai számlájával összefüggésben.

Olvasói sztorik