Belföld

Február 4-e a Rákellenes Világnap

Magyarországon és Csongrád megyében is a haláloki sorrend 2. helyén évek óta változatlanul a daganatos megbetegedések állnak.

A Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve ebből az alkalomból több rendezvényt szervez a rák betegségekkel kapcsolatban. Az idén 3 korcsoportra fordítanak nagyobb hangsúlyt, az általános iskolásokra, a középiskolai tanulókra valamint a felnőttekre..

Az első előadássorozat a világnap hetében lesz: február 5-én, szerdán, Makón, a Kálvin Téri Református Általános Iskola, 6-án, csütörtökön a Hansági Ferenc Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakközépiskola diákjainak, pénteken pedig a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató nőmunkatársainak és nevelőszülőinek tartanak tájékoztatást a rák megelőzéséről és gyógyításáról.

Felhívják a figyelmet arra, hogy fontos eljárni szűrésekre, mert Csongrád megyében a 2. halálok a rák. A férfiaknál első helyen a hörgő és tüdő rosszindulatú daganatai, nőknél az emlő rosszindulatú daganatai állnak. A világon 8,2 millióan haltak meg rákban tavaly. Ahhoz, hogy a probléma még idejében kiszűrhető legyen, létfontosságú a rendszeres önellenőrzés, önvizsgálat, a legnagyobb eredmény azonban a szűrésektől várható.

Hazánkban a népegészségügyi emlőszűrés mellett 2004. óta van lehetőség a szervezett méhnyakszűrésre is. Jelenleg kísérleti jelleggel az ország több megyéjében folyamatban van a vastag-végbélrák szűrés is. Ezek a szűrések ingyenesek.

Az első rákellenes világkongresszust 2000 februárjában Párizsban tartották. A résztvevők február 4-én írták alá az a dokumentumot, amely világméretű összefogásra szólít fel a halálos kór ellen. A Rákellenes Alapítvány (Párizsi Charta) ennek emlékére a február 4-ét Rákellenes Világnap-pá nyílvánították.

Az előadások helyszíne és időpontja:

– 2013.02.05. 10:50: Kálvin Téri Református Általános Iskola – Makó, Kálvin tér 6.

– 2013.02.06. 10:45: Hansági Ferenc Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakiskola és Szakközépiskola – Szeged, Kenyérgyári út 8.

– 2013.02.07. 10:00: Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató – Szeged, Bal fasor 6.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik