Belföld

Orbán ma szót kér a parlamentben

Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdi meg tavaszi ülésszakát ma az Országgyűlés. De a rezsicsökkentés folytatása sem maradhat el.

Az ülésnap a kormányfő felszólalásával kezdődik, amelyre a frakciók a beszéd hosszúságától függően 5-8 percben reagálhatnak.

A képviselők ezután kétharmados többséggel megválasztják a kommunista diktatúra hatalmi működésének feltárására hivatott Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökét és két tagját. A testület létrehozásáról decemberben döntött a Ház, a jelölés határideje péntek délután volt.

A testület öttagú lesz, a további két tagot a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és az igazságügy-miniszter nevezi meg. A bizottságban olyan ember foglalhat helyet, aki jogi vagy társadalomtudományi végzettséggel rendelkezik, és nem töltötte be 18. életévét a titkosszolgálatok 1990. februári átszervezéséig, azaz most nem idősebb 42 évesnél.

A parlament honlapján elérhető házelnöki napirendi javaslat vasárnap este még nem tartalmazta, de az Országgyűlés hétfőn napirendjére veheti a paksi erőmű bővítésének tárgyalását is. A kormány nevében Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken nyújtotta az Országgyűlésnek az erről szóló egyezmény szövegét.

A Ház honlapján egyelőre szintén nem szerepel, ám Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa vasárnap bejelentette, hogy a kormánypárt benyújtotta a harmadik rezsicsökkentésről szóló törvényjavaslatot, és a tárgyalása már hétfőn megkezdődhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik