Belföld

Már a nyugdíjas orvosok sem bírják

A nyugdíjas orvosok száma 37 százalékkal, az egészségügyi szakdolgozóké 64 százalékkal, az egyéb egészségügyi dolgozóké 85 százalékkal csökkent egy év alatt a 2013 harmadik negyedéves adatok alapján – írta a Magyar Nemzet a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) jelentésére hivatkozva.

A lap hétfői számában emlékeztet arra, hogy az egészségügyben dolgozók esetében is érvényes, hogy a nyugdíjas kor elérése után foglalkoztatottak nem kaphatnak fizetést és nyugdíjat egyszerre, de a kormány döntése alapján illetménykiegészítésben részesülhetnek.

Béltecki János, a Magyar Orvosok Szövetségének elnöke a lapnak elmondta: egyrészt az intézkedéssel kapcsolatos bizalmatlanság miatt, másrészt – és ez nyomott többet a latban – a létszámhiányos kórházakban a dolgozókra jutó terhelés okán választották többen a nyugdíjat. Sokan felháborodtak, hogy kérvényt kell írniuk a továbbfoglalkoztatásért – tette hozzá.

A kórházaknak ugyan van lehetőségük a nyugdíjba vonulók helyére új szakembert felvenni, de az ágazatban az általános munkaerőhiány miatt ezzel nem igazán tudnak élni – mondta a szakember.

A GYEMSZI jelentése szerint, bár mérséklődött az orvoskivándorlás, a nyugdíjba vonulók miatt 1,3 százalékkal csökkent az ágazatban foglalkoztatottak száma.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik