Belföld

Orbán kitörölte Bajnait

A miniszterelnök feltöltött egy videót, amiben közli velünk, nő a foglalkoztatottság, soha nem dolgoztak még annyian, mint most. Bajnai pedig odaszólt. Törölték.

Az ingujjban átadott üzenetről mi is beszámoltunk már, az pedig ilyenkor természetes, hogy rengeteg hozzászólás érkezik, van, aki egyetért az elhangzottakkal, míg mások inkább ellenvéleményt fogalmaznak meg. Az utóbbiak közé tartozik Bajnai Gordon is, de az Együtt-PM vezető politikusának a kommentjét kicenzúrázták.

Hála az Együtt-PM sajtósainak, azt is meg tudjuk mutatni, mit töröltek a miniszterelnöki Facebookról:

„Csak a kozmetikázott adatok szépek, Miniszterelnök úr!

Majd akkor lesz ok az örömre, ha versenyszférában alkalmazásban állók száma nem lesz 6 ezerrel alacsonyabb, mint 2010 azonos időszakában. Ha nem 19 és fél hónap lesz az átlagos munkakeresési idő, ha valaki munkanélkülivé válik. Ha a közmunka nem álcázott munkanélküliség lesz és a közmunkások bére nem lesz 12 ezer forinttal kevesebb, mint 2010-ben.

Akkor ünnepeljen majd a kormány, ha nem menekül el egyetlen félév alatt 25 ezer honfitársunk Németországba munkát találni.

Igaz, az 500 ezer Nyugaton dolgozó magyar pénze egyre többet ér itthon, hiszen tegnap már a 312 forintot is elérte az euró árfolyama…

Ma reggel, a szokásos rádióinterjújában Ön próbálta mosni a kezeit, pedig a magyar gazdasági menekültek és a 312-es euró az ön unortodox gazdaságpolitikájának a csődjéről szólnak.”

Kép is van, utána pedig egy szavazás, ahol el lehet dönteni, kinek van igaza.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik