Belföld

Biszku Béla és Nyers Rezső a Nemzet címlapján

Nyilvános a kommunista kitüntetés miatti nyugdíj-kiegészítésekre méltatlanok listája.

Nyilvános azon egykori pártfunkcionáriusok listája, akiktől egy 2012-es törvénymódosítás nyomán megvonták a kommunista kitüntetése után még a rendszerváltást követően is járó nyugdíj-kiegészítést – számol be a Magyar Nemzet pénteki száma.

A lap közérdekű adatigénylése után a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól kapta meg a listát, amelyen mások mellett az 1956-os forradalom leverésében és az azt követő megtorlásokban játszott szerepe miatt Biszku Béla egykori belügyminiszter, Nyers Rezső volt pénzügyminiszter és az 1975 és 1990 között a legfőbb ügyészi posztot betöltő Szíjártó Károly is szerepel.

Állami vezetői tisztsége és akkor végzett tevékenysége miatt elvesztette nyugdíj-kiegészítését Mórocz Lajos, aki 1984 és 1990 között a Honvédelmi Minisztérium államtitkára, a Varsói Szerződés Egyesített Fegyveres Erői főparancsnokának magyar helyettese, illetve az MSZMP KB tagja volt.

Vannak, akiket pedig a titkosszolgálati tevékenységük miatt nyilvánítottak méltatlannak a nyugdíjkiegészítésre, mint Bogye János, a III. főcsoportfőnökség főcsoportfőnök-helyettes vagy Földesi Jenő, a BM egykori állambiztonsági miniszterhelyettese.

Az újság emlékeztet, az Országgyűlés 2012 nyarán döntött úgy, hogy felülvizsgálják az egykori kommunista kitüntetések után járó nyugdíjpótlékokat. Az akkori adatok alapján havonta 11,5 millió forintot fizetett ki a nyugdíjbiztosító több mint 1100 embernek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik