Belföld

Hetvenéves Molnár Gyula, a Molnár Dixieland Band alapítója

24.hu
24.hu

2014. 01. 30. 16:10

Ötven éves pedig a zenekar.

Csütörtökön ünnepli 70. születésnapját Molnár Gyula zenekarvezető, klarinétos, zeneszerző, aki 50 évvel ezelőtt, 1964-ben alapította meg a dixieland műfaj egyik legnépszerűbb hazai zenekarát, a jelenleg is aktív Molnár Dixieland Bandet.

Molnár Gyula Szegeden született 1944. január 30-án. Kilencéves korában kezdett zenét tanulni, előbb furulyázott, majd szülei beíratták a szegedi Zeneiskolába, ahol klarinéton folytatta tanulmányait.

Tizenkét éves korában egy szívbetegség miatt hosszabb időre kórházba került, ami miatt a klarinétozást egy ideig nem folytathatta, ezért addig zongorázni tanult, később autodidakta módon képezte tovább magát klarinéton. Előbb egy gimnáziumban megalakított trióval játszott, majd 1959-ben elhívták a Horváth Béla által vezetett tánczenekarba, amelynek repertoárján sok dixieland is szerepelt. 1963-ban megalakították a Kristály zenekart, amely az akkori divatos zenéket (beat, rock, gitárzene) játszotta és különböző formációkban 1970-ig maradt fenn.

A Kristály zenekarhoz tartozó Boncz Géza szövegével, Molnár Gyula zenéjével a Villon Ballada az országos slágerlisták élére került. A Kristállyal párhuzamosan 1964-ben Szegedi Dixieland néven megalakította saját zenekarát, amelyet később egy szegedi dzsesszzongorista, Hulin István nevezett el Molnár Dixieland Bandnek.

Kezdeményezésükre 1998-tól kilenc éven át szervezték meg a Dóm Dixie Gála című műsort a Szegedi Szabadtéri Játékok színpadán, amely a műfaj egyik legfontosabb hazai bemutatója volt. A zenekar 1994-ben a Salgótarjáni Nemzetközi Dixieland Fesztivál szervező házigazdájaként Pro Urbe-díjat, 1996-ban városukban a Szegedért Emlékérmet kapta, 2004-ben a 40 éves évfordulón Szeged Város Aranyérmét. Idén a magyar kultúra napja alkalmából Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Molnár Gyulát Kölcsey Éremmel jutalmazta.

Változatlanul koncerteznek itthon és külföldön, különféle dzsesszfesztiválokon, klubokban, egyetemeken, kultúrházakban, évi ötven-száz alkalommal.    Molnár Gyula sikeres zenei pályafutása mellett elismert biológus, ornitológus és természetfotós is.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Beregszász, 2015. március 19.  
Vásárló fizet az egyik élelmiszer áruházban a kárpátaljai Beregszászon, a Bohdana Hmelnickoho utcában 2015. március 18-án. Ukrajnában a nemzeti valuta leértékelődése miatt leginkább az alapvető élelmiszerek drágultak, a hrivnya értékének ingadozása miatt egy napon belül is változnak az árak.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.