Belföld

Idén is lesz Bor-Blues-Böllér Napok Veszprémben

bollernapok(4)(210x140)(1).jpg (böllérnapok)
bollernapok(4)(210x140)(1).jpg (böllérnapok)

A gasztronómiai és zenei programok mellett idén karitatív rendezvénnyel bővül a program.

A tavalyi első Bor-Blues-Böllér Napoknak nagy sikere volt, ezért örömmel vállalták a házigazda szerepét. A gasztronómia és blues zene iránt komoly az érdeklődés Veszprémben – közölte Porga Gyula, Veszprém polgármestere a városházán tartott sajtótájékoztatón szerdán.

Szegedi Pál ötletgazda elmondta: a március 7. és 9. közötti rendezvényen Berecz András műsora, a Takáts Tamás Blues Band, Sipőcz Band koncertje mellett veszprémi fiatal zenekarok bemutatkozásának is teret adnak.
Tavaly a háromnapos rendezvényen több ezren vettek részt a rossz, csapadékos időjárás ellenére; a töpörtyűsütő versenyen 15 csapat vett részt. A tavalyi tapasztalat alapján idén lehetőséget adnak arra is, hogy a családok, baráti társaságok elkészítsék a saját ebédjüket a rendezvénytéren – ismertette a szervező. Tájékoztatása szerint a rendezvény második napján több disznót is levágnak, legalább három tájegység hagyományos disznóvágási szokásait bemutatva.

A három nap alatt 8-10 borászat kínálja borait a Veszprémvölgyben: Tokajhegyalja, Villány, Szekszárd, Balaton-felvidék borait lehet megkóstolni. A rendezvényhez kapcsolódóan jótékonysági süteménysütő versenyt is rendeznek: a süteményeket a zárónapon elárverezik, a befolyt összeget a megyei kórháznak ajánlják fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik