Belföld
gyurcsány (gyurcsány)

Gyurcsány: Eltakarhatatlanok a gazdasági ragyák

Varjasi Viktor
Varjasi Viktor

social szaki. 2014. 01. 29. 18:59

Úgy fogalmazott: “nincs az a mennyiségű alapozó, amely eltakarná a Fidesz gazdaságpolitikájának arcán található ragyákat”. Szerinte az infláció nem tartható, ahogyan a kamatszint és a monetáris politika sem, a költségvetési hiány pedig a kormány által várt 2,9 százalék helyett 3,5 százalék lesz idén, ráadásul még a magánnyugdíj-pénztári vagyon is csökkenti a hiány mértékét. Gyurcsány Ferenc szerint a hiány jelenlegi mértéke lényegében megegyezik a Gyurcsány-Bajnai-kormányok 3,9 százalékos hiányával, vagyis az ő kormánya “2008-ban jobb hiányt csinált”, mint a mostani kabinet idén.

“Hátrább az agarakkal”

Szerinte az infláció csak a “mesterségesen lenyomott, nem fenntartható” energiaár-csökkentés miatt ilyen alacsony. Úgy fogalmazott: ha minden félévben 10 százalékkal csökkentik az áram árát, akkor 2018-ban már az áramszolgáltató fog fizetni a fogyasztóknak.

Kiemelte: az elmúlt három évben csak megszorítás történt a költségvetési politikában. Példaként említette, hogy az egyetemek költségvetését a 2010-es 200 milliárd forintról 134 milliárd forintra csökkentették, hogy a családi pótlék összegét még az infláció mértékével sem emelték, illetve csökkentették a közmunkások bérét is. “Hátrább az agarakkal kollega, Magyarország nem jobban, hanem rosszabbul teljesít” – üzent a DK elnöke Orbán Viktornak.

Nem szabad pénzt ígérni

Gyurcsány Ferenc beszélt arról is: ha a baloldali összefogás nyer a parlamenti választáson, akkor “bár van amiben másnaptól jobb lesz az élet, például szabadabb lesz az ország levegője”, de nem lesz több pénz rövidtávon, ezért nem szabad több pénzt ígérni az embereknek. Azért sem szabad sokat ígérni, mert “egészen biztosan kiigazításra lesz szükség” – tette hozzá.

Úgy vélte: Orbán Viktor a jelenlegi politikájával meg fog bukni, de az esetleg újonnan felálló Mesterházy-kormány sem fog tudni mindent megoldani, viszont “normálisak leszünk, megbeszéljük, elmondjuk az alternatívákat és megvitatjuk azokat”.

Szerinte csak az a kérdés, hogy milyen áron lesz változás: kell-e ahhoz gazdasági, társadalmi válság, vagy elegendő lesz a Fidesz válsága. “Jobban járunk, ha elég buknia Orbánnak és pártjának, mintha buknia kell az országnak is” – fogalmazott.

Közel állt…

Beszélt arról is: szerinte két nagy hibát lehet elkövetni politikusként. Az egyik, hogy csak a választók rövidtávú igényeinek kielégítése jár a fejében. Ez rövid távon hatalmat eredményez és “ilyesmivel kritizáljuk a mostani miniszterelnököt” – mondta. A másik hiba – amihez szerinte ő maga is “2006 után időnként közel állt” – ha a politikus úgy gondolkodik, hogy “én tudom, hogy mi a jó az embereknek, én tudom, hogyan kell átalakítani az országot”. Hangsúlyozta: ma már nem gondolkodik így, mert nem lehet tartósan a választók többségének habitusa, elvárásai ellen dönteni.

Szerinte ugyanakkor jelenleg Magyarország egy olyan ország, amelyben a magántulajdont lopásnak, a vállalkozást csibészségnek gondolják sokan, és amelyben az emberek kevésbé szeretnek kooperálni és versenyezni, inkább várják az állam megoldását, ezzel pedig gyökeresen ellentétes a baloldal gazdaságpolitikai programja. Kérdés – folytatta – hogy mi a helyes magatartás ebben az esetben, hiszen ha a szerinte jó gazdaságpolitikát képviseli, akkor nem választják meg. Úgy vélte: az a helyes megoldás, ha addig küzdenek, amíg nincsen meg ennek a politikának a többsége.

Alapvető viták vannak

Kiemelte: mára megszűnt az alapvető gazdaságpolitikai konszenzus Magyarországon, amely nyugat-európai államok többségét jellemzi, mert túl messzire kerültek egymástól a politikai baloldal és jobboldal képviselői, és már az alapvető kérdésekben is vita van.

Szerinte az államnak nem az a dolga, hogy “mindenhova belépjen tulajdonosként akkor, ha valami problémát lát.” Ma Magyarországon “nyers, fejletlen, törzsi viszonyokat előállító piacgazdaság van”, ahol hiányzik az alapvető üzleti bizalom, az üzleti tisztesség, a rövid távú haszon hajtása a jellemző, az emberek szeretik megkerülni a normákat, állam pedig nem kiszámítható, hanem “hódító” – fogalmazott a DK elnöke.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Speaker giving a talk on corporate Business Conference. Audience at the conference hall. Business and Entrepreneurship event.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.