Belföld

Szepessy Zsolt: „Nem tudok énekelni”

Tóth Richi
Tóth Richi

Na, ugye. 2014. 01. 28. 15:34

A nap híre akkor érkezett, amikor arról írtunk, hogy Szepessy Ogli G társa és együtt énekelnek, vagyis csak Ogli énekel, Big Money csak támogatja – némán.

Sikerült beszélnünk Szepessy Zsolttal, aki rossz hírekkel szolgált. „Érdekes felvetés, kampány idején szívesen rámondanám, hogy igen, de sajnos nem vagyok rapper.” – árulta el a Hír24-nek, miután felvilágosítottuk, hogy mi ez az egész. „Szeretek énekelni, baráti társaságban szoktam is, de hamar belém fojtják a szót” – folytatta. A szöveg megy neki, de a dallam meg a ritmus nem annyira.

Szepessy Zsolt (Szepessy Zsolt)
Pedig…
Montázs: Hír24

De van perspektíva a dologban, ha bekerül a Parlamentbe, szívesen elrappelné az egyik felszólalását. „A választások után beiratkozok egy ilyen tanfolyamra, onnantól pedig meglátjuk.”

Összefogás párt kontra baloldali összefogás

Komolyabb vizekre is eveztünk Ogli G és Big Money után, miután Szepessy az Összefogás Párt elnökeként már korábban is jelezte, hogy az „összefogás” kifejezés foglalt, most is kifejtette, hogy szerinte nem etikus az, hogy a baloldal is ezt választotta. „Egyrészt pereskedni fogok, másrészt, akik ismernek, tudják, hogy mindig kitalálok valami huncutságot” – zárta a pártelnök.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.