Belföld

Sok munkát ad a hideg a rendőröknek

A hétvégén négy embert kellett meleg helyre vinniük a vásárhelyi járőröknek.

Az elmúlt napokban ötször kellett kihűléssel, fagyhalállal fenyegetett embert meleg helyre vinniük a vásárhelyi rendőröknek. Szombaton, koraeste Mindszenten egy össze-összecsukló, részeg férfit kellett biztonságba helyezniük, nem sokkal később egy lenge öltözetű, az utcán szitkozódó asszonyt fuvaroztak haza a Szabadság térről, éjszaka pedig egy hajléktalan férfit vittek be a vasútállomásról a városi szállóba. Szombatról vasárnapra virradóra egy hatvanéves – szintén hajléktakan– nőt szállítottak be a Badalik Bertalan szociálisotthonba. Az asszony azonban nem sokkal később kijött, egy nappal később ugyanis már a helyi buszállomáson találtak rá egy padon. A nőt a rendőrök visszavitték a Csomorkányi utcai intézménybe.

Nem csak a hajléktalanok vannak kitéve a hidegnek. A tél elejétől január 4-ig összesen 19-en fagytak meg az otthonukban Magyarországon.

A téli időszakban szinte naponta alkalmaznak biztonsági intézkedést a rendőrök Hódmezővásárhelyen – mondta el megkeresésünkre Szenti Szabolcs rendőr százados, a megyei főkapitányság szóvivője, hozzátéve, nem csak hajléktalanokkal akad dolguk a városban járőröző egyenruhásoknak. A századostól azt is megtudtuk, az idei télen nem történt fagy, illetve kihűlés miatt haláleset a városban.

A rendőrök még a tél előtt felmérték azokat a helyeket, ahol a hajléktalanok az éjszakát töltik, egyúttal folyamatosan ellenőrzik a város közterületeit, illetve azon nyilvános helyeit, ahol hajléktalanok tartózkodnak – mondta el a megelőző intézkedések kapcsán a szóvivő, egyúttal mindenkit arra kért, ha segítségre szoruló embert lát, hívja a rendőrség 112-es segélyhívószámát.

A hívás bármelyik hálózatból díjmentes, de életet menthet – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik