Belföld

LMP-panasz az egyoldalú propaganda miatt

schiffer szél lmp (schiffer andrás, lmp, )
schiffer szél lmp (schiffer andrás, lmp, )

Az ellenzéki párt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz fordult a közmédiában látottak miatt.

Az LMP panaszt tesz az alapvető jogok biztosánál, mert a párt szerint “kormányzati visszásságok” történtek a tervezett paksi bővítés során – jelentette be keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Szél Bernadett.

Az ellenzéki párt társelnöke ezt megelőzően Szabó Marcell, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes meghívására az ombudsmani hivatalban járt, ahol a kormány és a szervezet paksi bővítéséről folytatott kommunikációjáról kért ki dokumentumokat. A politikus elmondta, a megbeszélésen részt vett Székely László, az alapvető jogok biztosa is.
Hangsúlyozta, hogy 2011-ben Fülöp Sándor, aki akkor az alapjogi biztos jövő nemzedékekért felelős helyetteseként dolgozott, egy hét pontból álló állásfoglalást készített a tervezett paksi bővítésről. A hét javaslatból a kormány ötnek eleget tett, de a legfontosabbnak tartottnak nem – folytatta az LMP társelnöke.

A képviselő ezt ismertetve kiemelte, Fülöp Sándor akkor javasolta, hogy a kormány tegyen új előterjesztést a paksi erőmű bővítése ügyében az Országgyűlésnek, mivel álláspontja szerint a korábbi országgyűlési határozat nem volt kellőképp előkészítve. A politikus közölte: információi szerint Fellegi Tamás akkori nemzeti fejlesztési miniszter nem tartotta szükségesnek ezt a lépést, mert úgy látta, hogy Magyarország energiastratégiája rendezi ezt a kérdést.
Arra is kitért, hogy a kormánypártok az atomenergiáról szóló törvény 2011-es módosításával életbe léptetett egy olyan passzust, amelyik alapján az erőmű bővítéséhez nem kell országgyűlési felhatalmazás.

Panasz a közmédiára

Szél Bernadett elmondta, keddi látogatásán érdeklődött, de az ombudsmani hivatalban nem tudtak olyan dokumentumról, amelyik azt vizsgálta volna, hogy a paksi bővítésnek milyen alternatívái lehetnek. A társelnök azt is kijelentette, hogy nemcsak az ombudsmanhoz, de a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz (NMHH) is panaszt nyújt be, mert azt látja, hogy a közmédiában “teljesen egyoldalú proatom propaganda folyik”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik