Belföld

Magyarország a tragédia árnyékában

Holokauszt(2)(960x640).jpg (Holokauszt)
Holokauszt(2)(960x640).jpg (Holokauszt)

Pontosan 69 évvel ezelőtt ezen a napon szabadították fel az auschwitzi haláltábort. Ezért választotta január 27-ét a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává az ENSZ-közgyűlés 2005. novemberében.

Az egyhangúlag elfogadott határozat hangsúlyozza “az emlékezés és a tanítás kötelességét”, hogy a jövő nemzedékei megismerjék a hatmillió, túlnyomórészt zsidó áldozatot követelő náci tömeggyilkosságok történetét. Az évforduló alkalmából a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban Magyarország a tragédia árnyékában címmel hétfő délután tudományos emlékülést és megemlékezést rendeznek.

A nácik “végső megoldása”

A náci Németországnak a zsidóság megsemmisítésére irányuló programjáról, a “végső megoldásról” 1942 januárjában határoztak, célul tűzve ki a 11 milliós európai zsidóság teljes kiirtását. A holokausztnak (a görög eredetű szó jelentése “tűzben elégő áldozat”, héber szinonimája a soá) mintegy kétszázezer, a nácik által szintén alacsonyabb rendűnek nyilvánított cigány, valamint homoszexuálisok, testi és szellemi fogyatékosok is áldozatul estek. A budapesti Holokauszt Emlékközpont szerint az európai zsidó holokauszt áldozatainak számát a különféle becslések öt- és hatmillió közé teszik. Körülbelül minden tizedik, a holokauszt idején meggyilkolt áldozat volt magyarországi zsidó, az ő számuk 500 ezer és 600 ezer közöttire tehető.


Túlélők 1945-ben
Fotók: Europress Fotóügynökség

Az Auschwitz (lengyel nevén Oswiecim) melletti megsemmisítő tábort Lengyelország lerohanása után, 1940-ben állította fel az SS-parancsnokság egy régi kaszárnyában. A kezdetben munkatáborként is működő láger bejárata felett cinikus módon tábla hirdette, hogy “A munka szabaddá tesz” (Arbeit macht frei). A törzstáborban és az 1942-ben a közeli Birkenauban (Brzezinka) létrehozott koncentrációs táborban építették fel az első gázkamrákat. Az első áldozatokat 1941 szeptemberében gázosították el ciángázzal (cyklon-B), az iparszerű népirtás 1943 márciusában négy krematórium üzembe helyezésével kezdődött meg.

Csak pár ezren élték túl a haláltábort

Auschwitz-Birkenau az európai zsidóság megsemmisítésének központjává vált, egy idő után az ide érkezők már számot sem kaptak; 70-75 százalékukra az azonnali halál várt. Az emberek tervszerű megsemmisítése csak 1944 késő őszén ért véget. A németek a birkenaui gázkamrákat felrobbantották, majd 1945 elején a szovjet csapatok közeledésekor a foglyokat gyalogmenetben megindították nyugatra, így a Vörös Hadsereg katonái körülbelül 7500 végsőkig legyengült foglyot, többségükben nőket és gyerekeket találtak a táborban.


Nők a birkenaui barrakokban

A németek igyekeztek megsemmisíteni a tömeggyilkosság bizonyítékait, ezért az áldozatok számáról a mai napig nincsenek pontos adatok. Az auschwitzi múzeum hozzávetőlegesen 1,3 millióra teszi a táborkomplexumba deportáltak számát, akik közül 1,1 millió volt zsidó, többségük elpusztult. (A Magyarországról odahurcolt zsidók száma meghaladta a 430 ezret.)


Hullák egy tömegsírban 1945-ben a Bergen-belseni haláltáborban

1947-ben Lengyelország az auschwitzi koncentrációs tábor helyén múzeumot létesített az áldozatok emlékére. Minden évben január 27-én szerte a világon és az auschwitzi kulturális központban is megemlékezést tartanak.


Látogatók a Holokauszt-emlékműnél Berlinben
Fotó: MTI/AP/Markus Schreiber

Budapesten 2004 óta működik a Holokauszt Emlékközpont, amelynek udvarán, az épületet körülölelő 8 méter magas fal belső oldalán állítottak emléket a magyarországi áldozatoknak. Jelenleg 140 ezer azonosított áldozat neve szerepel az emlékfalon. A központ állandó kiállítása a magyar zsidók és romák szenvedéseit, üldöztetését és elpusztítását idézi fel. Az első nemzetközi holokauszt-emléknapi rendezvényt 2006-ban az Országház előtt tartották az Élet Menete Alapítvány szervezésében. A magyarországi holokauszt-emléknap április 16-ára esik, miután 1944-ben azon a napon kezdődött el az itthoni zsidók gettókba zsúfolása. A 70. évforduló alkalmából Magyarországon holokauszt-emlékévet tartanak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik