Belföld

Január végéig kell kipakolni a Virágból

Ha nem teszi meg ezt a korábbi üzemeltető, végrehajtást indít ellene a város, de akkor biztos, hogy nem nyílik meg tavasszal a Virág Cukrászda.

Hosszú persorozat végére tett pontot a Szegedi Ítélőtábla. A Szeged nevezetességének számító ingatlan már jogerősen is a városé.

A Virág cukrászda 2010-ben zárt be, mert több mint félmilliárdos hiány keletkezett a működés során. Nem volt váratlan a szegedieknek a bezárás, egy alkalommal például kigyúrt, a munkájukat a pólójukon hirdető követelésbehajtók foglalták el az asztalokat. A csőd után a Szegedi Közgyűlés úgy döntött, hogy ismét városi tulajdonba veszi az ingatlant.

Ha az előző üzemeltető önként kiüríti a Virágot, akkor az optimista forgatókönyv szerint akár már májusban megnyílhat a cukrászda. Ha viszont nem, akkor az önkormányzatnak végrehajtást kell indítania. Akkor azonban szinte biztos, hogy nem nyílik ki tavasszal a Virág.

140 éve cukrászda

A Virág Cukrászdának otthont adó Új Zsótér-ház 1873-ban, a „Nagyvíz” előtt épült. 1874 nyarán a Klauzál tér felőli földszintjén már cukrászda nyílt. 1922-ben a Temesváron nevezetes cukrász – Virágh Géza és testvérei – vásárolták meg és tették híressé a cukrászdát. Az államosítás után neve “Virág” cukrászdára rövidült. Különlegessé teszi az intézményt, hogy a Klauzál tér szemközti oldalán helyezkedik el a Nagy Virág Cukrászdához tartozó Kis Virág. Míg előbbi kényelmes időtöltést kínál, addig az utóbbi inkább a gyors kiszolgálásra helyezi a hangsúlyt, ezzel nyújtva komplex szolgáltatást. Az utóbbi húsz évben a Kis Virágnak csupán a bérleti joga, míg a Nagy Virágnak a tulajdonjoga cserélt gazdát több alkalommal.

Pályázatot ír ki az önkormányzat a Virág és a Kis Virág cukrászdák működtetésére. Az egyik cukrászdát – az esetleg szükséges felújítást követően – a bérleti szerződés megkötése után három hónappal, a másikat hat hónappal kell a működtetőnek megnyitnia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik