Belföld

Mesterházy megtalálta “Bolseviktor” állatorvosi lovát

mesterházy attila (mesterházy attila, )
mesterházy attila (mesterházy attila, )

Mesterházy Attila, az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje erről szombaton, pártja Budapesten tartott nagygyűlésén beszélt. Az ellenzéki politikus a Fidesz-kormány állatorvosi lovaként jellemezte a paksi atomerőmű bővítéséről szóló “Orbán-Putyin-paktumot”. Szerinte ugyanis “ami Pakssal történt, az igaz az egész országra nagyban”, vagyis demokratikus jogállamban elképzelhetetlen módon egy ember dönt mindenki háta mögött. Az MSZP elnöke “Bolseviktornak” nevezte Orbán Viktort, egy még ellenzékből, 2008-ban tett nyilatkozatára utalva úgy fogalmazott: a paksi atomerőmű bővítéséről Oroszországgal kötött megállapodással puccsot hajt végre a magyar nép ellen.A szocialista politikus ígéretet tett arra, hogy kormányra kerülésük esetén felülvizsgálják az oroszokkal kötött alkut, Paks bővítéséről pedig a “nép megkérdezésével” döntenek.

Fotó:MTI/Illyés Tibor

Az MSZP elnöke azt mondta, a magyaroknak választaniuk kell a modern, európai köztársaság vagy “a Horthy-korszak restaurációja” között. Azt javasolta, mindenki mérlegelje, teljesültek-e a Fidesz 2010-es ígéretei, jobban él-e, mint négy éve és milyen jövőt szeretne. Aki változást akar, támogassa a kormányváltás elérésére egyedül képes összefogást – mondta.

Szerinte felelős gazdaságpolitika, igazságos társadalompolitika és erős demokrácia kell. A baloldal kormányra jutva a gyermekek, a nők, a munkavállalók, a kis- és közepes vállalkozások és a nyugdíjasok érdekeit képviselné, mert az ország akkor teljesíthet jobban, ha beteljesül a rendszerváltás álma, és az itt élők jobban élnek – jelentette ki.

Ígéreteik közül kiemelte, hogy kormányzásuk első évének végére megszüntetik a gyermekéhezést. “Az emberek nem bírnak ki még négy ilyen évet” – mondta. Ha az Orbán-kormány hatalomban marad, “marad a tandíj”, folytatódik az elvándorlás, tovább nő a szegény emberek száma, nem szűnnek a nyugdíjasok megélhetési nehézségei – tette hozzá.

Mesterházy hangsúlyozta, nem ígérnek Kánaánt, mert egyik napról a másikra nem lehet jólétet teremteni, de lehetséges a korszakváltás és a jó kormányzás, aminek eredményeként mindenki élete könnyebb, kiszámíthatóbb és békésebb lesz.
Az országnak békére van szüksége, de nem maradhat el a “jogállami igazságtétel” például a trafik- és a földügyek miatt.

Szerinte a Fidesz eltűri, sőt sokszor bátorítja a szélsőséges nézeteket. Történelemhamisításként értékelte a német megszállás tervezett emlékművét, és felháborítónak nevezte, hogy a kormány nem határolódott el Szakály Sándor történésztől, a Veritas Intézet vezetőjétől, aki idegenrendészeti eljárásnak minősítette zsidók deportálását.

Azt is mondta, hogy a Fidesz “propagandagépezetté silányította a közmédiát”, irányítása alá vonta a kultúrát. A gazdaság romokban hever, és miközben a Fidesz perverz és gyilkos társadalompolitikájának szimbólumaként stadionok épülnek a társadalmi különbségek – szemben a Gyurcsány-kormány időszakával – nőnek. “Orbánnak mennie kell (…), és menni is fog, mert kormánya úgy működik, mint egy bűnszervezet: ami megtetszik neki, odarohannak és elveszik” – jelentette ki.

Mesterházy Attilla beszéde előtt egy 15 perces kisfilmet vetítettek le, amelyben rajta kívül szülei és felesége beszélt a pártelnök gyermekkoráról, családjáról, céljairól.

Botka László, az MSZP választmányi elnöke azt mondta: a Fidesz lebontotta a demokráciát, tömegeket taszított nyomorba, Magyarországot pedig leszakadó országgá változtatta, amelyet több százezren hagytak el. Az ellenzéki összefogásra utalva úgy fogalmazott, a sokféle szálból font kötél mindig erősebb, mint az egyforma szemekből álló lánc, “amely csak rabláncnak jó”.

Lukács Zoltán szocialista frakcióvezető-helyettes azt mondta, az Orbán-kormány fél az elszámoltatástól. “Van mitől tartaniuk” – hangoztatta, majd hozzátette: az összefogásnak köszönhetően újra nyílt a verseny, van remény az “Orbán-rendszer” legyőzésére.

Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettes kijelentette, az MSZP “kiszabadítja az országot a kollégiumi szobatársak fogságából”, azokéból, akik “elveszik az emberek pénzét és szétosztják egymás között”.

Horváth Csabát, a szocialista párt fővárosi frakcióvezetőjét Budapest új főpolgármestereként mutatták be a rendezvényen. Szerinte a Fidesz Budapesten már elveszítette a választást, mert nem szereti és ezért rosszul vezeti a fővárost. Az MSZP ezzel szemben szabad, szolidáris, tiszta és versenyképes várossá tenné Budapestet – mondta.

A szervezők közlése szerint a rendezvényen 13 ezer párttag és szimpatizáns vett részt, akiknek felfújható tapslufikat osztottak, a beszédek közben többségük azokkal fejezte ki tetszését.

A nagygyűlésen beszédet mondtak az MSZP-vel szövetséget kötött pártok vezetői is: Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője, Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció elnöke, Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke és Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke. Mesterházy Attila beszéde végén mindegyikükkel kezet fogott, és azt mondta: voltak vitáik, de erős szövetséget kötöttek, és nem hagyják, hogy a Fidesz éket verjen közéjük.

A nagygyűlésen felszólaló horvát kormányfő szerint Mesterházy Attila felkészült, tisztességes ember, aki minden szükséges adottsággal rendelkezik ahhoz, hogy egy nagy hagyományokkal rendelkező európai ország miniszterelnöke legyen. Zoran Milanovic azt tanácsolta Mesterházy Attilának, hogy ne értékelje alul az ellenfelét. A szociáldemokrata politikus a szociáldemokrácia egyik legfőbb fladatának ma Európában az idegenellenesség elleni harcot nevezte.

Előzőleg az MSZP rendkívüli kongresszusa titkos szavazáson 99,7 százalékkal megválasztotta az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltjét, Mesterházy Attilát. A kongresszus egyhangúlag szavazta meg az összefogásról szóló, korábban meghirdetett szövetségkötést – áll a szocialista párt közleményében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik