Belföld

Nagy lehetőséget hagyhattak ki a kuruc.info ellen

Bár annak idején Orbán Viktor felkérte az Egyesült Államokat, hogy lépjen fel az uszító oldal ellen, de amikor lett volna konkrét jogeset, akkor a hazai hatóságok nem jeleztek az amerikaiaknak – írja a Népszabadság.

2013-ban neonáci támadók bántalmaztak három, a Budapest Pride-ról távozó személyt a Szent István körúton. A sértettek között volt Derdák Tibor szociológus, a sajókazai Dr. Ámbédkar Iskola alapítója, igazgatója és két kollégája.  Ezután a Kuruc.info minden szavában uszító tudósításban számolt be az eseményekről. A cikk végén kiírták Derdák Tibor és kollégája e-mail címét, telefonszámát. Derdák több fenyegető hívást is kapott ezután.

Mérlegelés nélkül megállapítható

Derdák Tibor ügyvédei szerint ez kimeríti a személyes adatokkal való visszaélés vétségét. Emiatt Farkas Lilla és Kegye Adél feljelentést tett a rendőrségen tavaly augusztus 5-én. Szándékosan nem a cikk rasszista, antiszemita és homofób tartalma, hanem kizárólag a személyes adattal való visszaélés miatt. Ez a cselekmény ugyanis különösebb mérlegelés nélkül megállapítható az ügyvédek szerint.

A személyes adatokkal való visszaélés konkrét vétség, és mivel az elkövető felkutatása egy másik ország területén történik, élni lehet a jogsegélykérelem lehetőségével – magyarázta a Népszabadságnak Kegye Adél.

Bagatell ügy

A rendőrség azonban ezt nem szorgalmazta. A nyomozás felfüggesztéséről rendelkező határozatában ezt azzal indokolta, hogy „az eddigi tapasztalatok alapján az eltérő jogszabályok miatt nem érkezik érdemi válasz (tekintettel például a szólásszabadság alkotmányos jogára történő hivatkozásra vagy az ügy bagatell jellegére)”.

Derdák Tibor ügyvédei az ügyészségen panaszt tettek a határozat ellen, mert az szerintük sérti a Magyarország és az Amerikai Egyesült Államok közötti bűnügyi jogsegély feltételeit szabályozó nemzetközi szerződést. Újra falba ütköztek. A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség helybenhagyta a rendőrség határozatát, és a panaszt elutasította: jogorvoslatnak már nincs helye. Legalábbis Magyarországon nincs.

Az ügyvédek álláspontja szerint ha Magyarország ennek az ügynek a kapcsán élt volna a jogsegélykérelem lehetőségével, akkor nagy eséllyel fel lehetett volna kutatni a Kuruc.info szerzőit, szerkesztőit. – Az ügy jelentősen túlmutat az eljárás sértettjeinek az elkövetők felderítéséhez fűződő érdekénél – állítják. – A Kuruc.infón közölt rasszista, antiszemita, homofób tartalom a magyar emberek széles körének alkotmányos jogait sérti. A magyar rendőri szervek ezért megítélésünk szerint kötelesek minden rendelkezésre álló eszközt igénybe venni annak érdekében, hogy a honlap működtetőit az igazságszolgáltatás elé lehessen állítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik