Belföld

Balog: közteherviselés van az országban

Az emberi erőforrások minisztere azt mondta, nem járja, hogy éppen azok szenvedjék meg a gazdasági válságot és viseljék az ebből eredő következményeket, akik munkából akarják eltartani magukat és családjukat.

Fontos üzenetet hordoz a rezsicsökkentés, mégpedig azt, hogy közteherviselés van az országban – jelentette ki Balog Zoltán pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban.

Egy olyan tehermegosztás alakult ki a kormány segítségével a bankok, a közműszolgáltatók és a lakosság között Magyarországon, amely sokkal igazságosabb a korábbi rendszereknél – fogalmazott a miniszter.

Elmúlt nyolc év és elmúlt 65 év

Balog Zoltán hangsúlyozta, felelősséggel kell meghozni a döntést annak érdekében, hogy a rezsicsökkentés rendszere továbbra is fenntartható és igazságos legyen. A miniszter a helyi kulturális központban megtartott fórumon mintegy ötszáz ember előtt arról beszélt, nem egyszerű leszámolni az előző szocialista kormányok elmúlt nyolcéves “örökségével” és a tulajdonképpen 1949 óta tartó időszakkal. Balog Zoltán szerint ha a Fidesz 2002-ben tudta volna folytatni a kormányzást, nem itt tartana az ország, így most másodszor kell kihúzni a bajból, a csőd széléről.

A bankok profitja 2008-ra hét százalékkal emelkedett, a lakosság reáljövedelme tizenhárom százalékkal csökkent, az államadósság mértéke pedig 83 százalék volt, 2010-re negyedmillióval emelkedett a munkanélküliek száma, a gazdaság pedig képtelen volt növekedést produkálni – mondta a miniszter.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik