Belföld

Szélhámos „díjbeszedők” járják a várost

Vízcső ellenőrzésre, víznyomás mérésre, hivatkozva próbálnak meg idős emberek bizalmába férkőzni az elkövetők. A szolgáltató közzétette munkatrsaik fényképét, csakis őket engedjük be lakásunkba!

Nemrég a Rendőrséggel közösen kampányt indított a vízmű, hogy minél kevesebb esélye legyen azoknak a csalóknak, akik valamilyen közszolgáltató nevével visszaélve próbálnak meg bejutni a lakásokba. Szabó Csaba rendőr főhadnagy a rendőrség bűnmegelőzési osztályától elmondta, hogy a rendőrségnek a szolgáltatókkal egyetértésben az a kérése, hogy akik valamilyen közműszolgáltató alkalmazottjának adják ki magukat, és arcképes igazolvánnyal nem rendelkeznek, azokat semmiképpen ne engedjék be a lakásokba – olvasható a Pannon-Víz honlapján.

A csalók elsősorban idős embereket vesznek célba, elterelik a figyelmüket és ellopják értékeiket és néha még pénzt is kérnek a hamis ellenőrzésért. A rendőrség azt kéri, hogy aki korábban ilyen bűncselekmény áldozatává vált, hívja a 112 –es vagy a 107 –e s telefonszámot és tegyen feljelentést.

A gyanútlan áldozatoktól pénzt kérnek

Volt, ahol azt mondták, hogy nyugdíjasoknak járó vízdíj visszatérítést hoztak, vagy az elmaradt vízdíjat akarják beszedni, még vízműves logóval ellátott fénymásolt levelet is hoztak magukkal. Máshol vízminőség-vizsgálatra hivatkozva próbáltak bejutni. A szolgáltatók nevével visszaélő „áldíjbeszedők, álszerelők” a mérőkészülékek leolvasásának, a házban tapasztalt rendellenességek elhárításának ürügyén jutnak be a lakásba, ahonnan a sértett figyelmének elterelésével különféle értékeket tulajdonítanak el.

A lopással okozott kárt esetenként még azzal is fokozzák, hogy az „ellenőrzésért” pénzt kérnek. Az ilyen jellegű bűncselekmények áldozatai szinte minden esetben idős, nyugdíjas emberek.

Kérjünk igazolványt

A Pannon-Víz Zrt. arra hívja fel a figyelmet, hogy munkatársaik mindig arcképes és sorszámozott igazolvánnyal igazolják magukat. A vízmérőcsere vagy leolvasás időpontjáról előzetesen értesítik a lakókat. Amúgy a lakásokhoz csak rendkívüli helyzetben – például vízhiány, hibabejelentés- esetén mennek ki, akkor is a hibát bejelentő személyt keresik.

A társaság azt kéri, hogyha valaki bizonytalan abban, hogy a vízművek munkatársai mentek-e ki hozzá, hívja a vízmű diszpécserszolgálatát a 06/80 204 086-os ingyenesen hívható zöld telefonszámon.

A győri vízmérő leolvasók fényképei itt láthatók

Ajánlott videó

Olvasói sztorik