Belföld

A csipke költemény

A 112 éves halasi csipke a legszebb kézimunkáiból nyílt kiállítás Hódmezővásárhelyen, amit Mádl Dalma ajánlott a közönségnek.

A Magyar Kultúra Napján egy sor szép eseményre kerül és került sor Vásárhelyen, ennek egyik ékköve a kiskunhalasi csipkékből álló kiállítás a Bessenyei Ferenc művelődési Központban. A csipkéket, annak legnagyobb mecénása, Mádl Dalma asszony ajánlotta.

Elmondta, Jókai szavaival élve a csipke olyan mint a költemény. 1904-ben még alig élte második születésnapját a halasi csipke mikor már az újságok foglalkoztak vele. “A halasi csipke hivatatva van megint beszélni rólunk, akiket csak közjogi súrlódásaink révén ösmer a világ” – idézte a néhai köztársasági elnök özvegye az egykori újságcikk sorait.

Kiliti Zsuzsanna, a Halasi Csipkeház vezetője azzal kezdte, invitálja a vásárhelyi művészek alkotásait is múzeumukba. Kiemelte, nem is lehet röviden bemutatni eme kézműves terméket, azt látni kell. A halasi csipke a kezdetekkor még nem fehér, hanem színes volt, de az idők során a fehér változat mellett döntöttek, mely a helyi gimnázium egykori tanárának Dékányi Tamás nevéhez fűződik. Varrási technikája pedig egyedülálló a világon.

A kiállítás megnyitóján Alföldi Tamási révén a varrás féltve őrzött technikájába is bepillantást nyerhettek az érdeklődők. Külön bravúr a finom fonalat befűzni, a szinte láthatatlan tű még kisebb lyukába – hangzott el. A csipkék sok-sok munkaórában, különleges fonálból készülnek – most éppen ezt Egyiptomból szerzik be – de közös jellemzőjük, hogy 1935 óta védjegyük a három keresztben álló hal, mindegyiken fellelhető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik