Belföld

Tavaly ilyenkor megfagytunk, most 16 fok van

Nagykanizsán és Pécsett 15-16 fokig emelkedett a hőmérő higanyszála.

Eddig nem indított erős offenzívát tél tábornok, mondhatni hűvös tavaszunk van idén januárban, és ez decemberben sem volt másképp. A Győr24 hőmérője jelenleg 12 fokot mutat, de a Dél-Dunántúlon még ennél is melegebb van: 16 fokot jelez az Időkép hőtérképe.

Érdekesség, hogy  tavaly, január 18-án a Kisalföldön alaposan dideregtünk, hiszen napközben mínusz 4 fokos volt a levegő. Ezt bizonyítja az Időkép archívuma is.

Szombaton sok lesz a felhő felettünk, inkább csak a Dunántúlon és délnyugaton süthet ki időről-időre a nap. Főként hazánk keleti, északkeleti felén számíthatunk többfelé esőre. Nyugaton, északnyugaton megélénkül a délkeleti szél, délután 7-16°C-ot mérhetünk, délen, délnyugaton lesz enyhébb az idő.

Vasárnapig folytatódik a tavasz

Vasárnap is folytatódik az enyhe idő, délen, délnyugaton 15°C fölötti értékeket is mérhetünk délután. Késő délutántól dél, délnyugat felől számítani kell eső, záporok kialakulására. A délkeleti szél többfelé megélénkül, délen és északnyugaton megerősödik.

Hétfőn is marad az enyhe, márciust idéző időjárás az ország nagy részén, az északi tájakon lesz hűvösebb az idő. Kezdetben még többfelé eshet, elsősorban északon, északkeleten. Kedden egy hidegfront okozhat többfelé esőt, záporokat, pár fokkal csökkennek a maximumok. Az északnyugatira forduló szél a Dunántúlon megerősödhet. Szerdán már kevesebb helyen lehet csapadék, többfelé szeles időre van kilátás –írja előrejelzésében az Időkép.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik