Belföld

Februárban elindulhat a szegedi lézerközpont építése

ELI-lezerkozpont(960x640)(1).jpg (ELI lézerközpont)
ELI-lezerkozpont(960x640)(1).jpg (ELI lézerközpont)

Többször csúszott a kivitelezés megkezdése.

A tervek szerint februárban elindulhat a szegedi lézerközpont építése – jelentette be B. Nagy László, a Fidesz országgyűlési képviselője, az Európai Unió tudományos nagyberuházásáért felelős kormánybiztosa pénteken a Tisza-parti városban.

A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás eredményét hamarosan kihirdethetik, februárban elhelyezhetik a kutatóközpont alapkövét, és ekkor el is indulhat az építkezés – mondta a politikus a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évadnyitóján.

A kutatóközpont az elmúlt száz év legnagyobb tudományos és gazdasági fejlesztése Szegeden, amely révén a város a régió tudományos-innovációs centrumává válhat – hangsúlyozta a honatya.

A szuperlézer építési munkálatainak megkezdése több alkalommal is csúszott, eredetileg az elmúlt év augusztus 15. volt a határidő, ezt módosították aztán hónap végére, majd őszre, de az építkezés eddig nem kezdődött meg.

Az elképzelés szerint 2015-re kellene elkészülnie a lézerberendezéseknek, kutatóközpontnak és irodáknak helyet adó épületek. A nagyberuházás első fázisában erre – 85 százalékban uniós, 15 százalékban hazai forrásból – 37 milliárd forint fordítható.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik